Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: Ahol (majdnem) minden másképp van

Nem félünk a vírustól? – Solymossi Enikő Göteborgban élő tanárral beszélgetett Mihály István: járványról, tanügyről, svéd mindennapokról

Svédország körülbelül 40 éve „indította el” masszív migrációs politikáját. Emiatt aztán nagyon sokszínű Göteborg lakossága. Vannak olyan negyedek, amelyeket no-go zónáknak is neveznek, mert nem éppen békés az egymás mellett élés. Könnyű ugye „importálni”, de sokkal nehezebb integrálni a különböző földrészről érkező embereket. Sok a probléma. Olyan is van, hogy egy tíztagú család három szobában él. Ez az egyik oka annak, hogy a vírus áldozatai nagy arányban kerültek ki a bevándorlók közül. Szomáliaiak, szírek, afgánok, irakiak – főleg ők voltak az elsődleges áldozatok. A betegellátás is sántikál. Az a jóléti modell, amit hajdan a svéd szociáldemokraták felépítettek, ma már csak nyomaiban van jelen. Ma már Svédországban állítólag 300 ezer létminimum alatt élő nyugdíjas van. A svéd jóléti rendszer azonban még mindig működik – azok számára, akik dolgoznak és egészségesek. Nekik tényleg nem kell attól tartaniuk, hogy „lecsúsznak”. A középosztály továbbra is magas életszínvonalon él. Viszont egy munkanélküli, egy idős vagy beteg embernek sajnos ez nem egy jóléti rendszer. A biztonság sem olyan, mint régen volt. Valaha az autókat, a bejárati ajtókat sem zárták be, bárhol ott lehetett hagyni egy biciklit, senki nem lopta el. Annak a világnak vége van, én például sötétedés után nem megyek sehova egyedül. (Solymossi Enikő)

Solymossi Enikő erdélyi származású magyar-francia szakos tanár 28 éve Svédország második legnagyobb városában, Göteborban él és dolgozik. Az elhíresült „különutas” svéd modellről, a mindennapi életről, jólétről és nyomorról, a járvány elleni védekezés „svédcsavarairól”, a mienktől gyökeresen különböző tanügyről, oktatási rendszerről, migrációs politikáról, nyitottságról és ezek árnyoldalairól, kisebbségi jogokról és sok egyébről faggattam vendégemet.

A lejátszóra kattintva a május 25-i 55 perces műsor kissé rövidített változatát hallgathatják meg.

Szerkesztő-házigazda: Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2020 május 26, 14:38

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak