Élő Kolozsvári Rádió

Töltike, nem csak diétázóknak

Könnyed, gyomor- és alakkímélő töltikereceptet ismertet Szilágyi Karola dietetikus. Sóskával savanyítja a sok helyen padlutkának nevezett töltikéket, amelyet finom csirkehusival készít.

Hozzávalók:

  • 250 g darált csirkehús
  • 50 g rizs
  • 1 közepes hagyma
  • 18 db/egy nagy marék padlutkalevél (lósóska)
  • 1-2 marék sóskalevél
  • 1-2 ek. olaj
  • só, bors, fűszerpaprika-őrlemény

Elkészítése:

A hagymát megpucoljuk, megmossuk, apróra vágjuk, majd egy kevés olajban megdinszteljük, megszórjuk fűszerpaprikával és hozzáadjuk a darált csirkehúshoz.

A rizst megmossuk, majd azt is hozzáadjuk a húshoz.

Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd jól összekeverjük az egészet.

A megmosott padlutkalevelekből kivágjuk a vastag ereket (ugyanúgy mint a káposztalevélnél), majd leforrázzuk őket.

Ezután óvatosan egyenként megtöltjük a darálthúsos keverékünkkel a padlutkaleveleket, majd nem túl szorosan feltekerjük.

Egy fazékba beletesszük az így létrejött töltikéket, majd enyhén sós vizet töltünk rá, hogy ellepje.

25-30 perc főzés után hozzáadjuk a megmosott és felaprított sóskát is, majd újabb néhány percig főzzük.

Nem túl zsíros tejföllel vagy görög joghurttal tálaljuk.

Riporter: Papp Levente

Szerkesztő: kristalybea, 2020 május 14, 11:31

Etichete:
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”