Élő Kolozsvári Rádió

Medvehagymás körözött

Érdemes minél gyakrabban fogyasztani a tavasz első vitaminbombájából, az aromás medvehagymából.

Nyersen a legjobb, ezúttal körözöttbe ajánlja Szilágyi Karola dietetikus.

Hozzávalók / 4 adag

  • 1 csokor medvehagyma
  • 0.5 kg tehéntúró (félzsíros)
  • 175 g görög joghurt
  • 4 szál kapor (friss)
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint
  • koriander ízlés szerint
  • 1 kiskanál köménymagpor ízlés szerint
  • mustármag ízlés szerint
  • 1 gerezd fokhagyma

 

Elkészítés:

A túrót keverőtálban villával összetördeljük. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a köménymagport, a koriandert és egy csipet mustármagot, amit fűszermozsárban összetörünk.

Ekkor jöhet a fokhagyma, nem túl sok, éppen hogy csak az ízhatás hátterében jelen legyen. Mindent alaposan összekeverünk.

A medvehagymát és a kaprot felaprítjuk, hozzáadjuk a túróhoz, és alaposan összekeverjük.

Ezután jöhet a görög joghurt, a kívánt krémességhez szükséges mennyiségben. Azonnal fogyasztható, persze pár óra hűtés után még finomabb!

Szerkesztő: Papp Levente

 

Szerkesztő: kristalybea, 2020 március 31, 08:34

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak