Élő Kolozsvári Rádió

Kisebbségi oktatás az ENSZ ajánlásával

Vincze Loránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével beszélgettünk az ENSZ kisebbségi oktatási jelentése kapcsán.

Az anyanyelvű oktatáshoz való hozzáférés az emberi jog, ami független kell legyen adott esetben akár attól is, hogy az adott településen van-e elegendő diák, hogy egy iskolai osztályt indítsanak – mondta Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, a FUEN elnöke az ENSZ kisebbségi oktatási jelentése kapcsán. A romániai magyar oktatás számára fontos ajánlásokat tartalmazó jelentést a napokban mutatták be.

Az Európai Bizottságnak törvénykezdeményezéseket kellene kidolgoznia a Minority SafePack kezdeményezés nyelvhasználatra és oktatásra vonatkozó fejezetei alapján – áll abban a jelentésben, amelyet Fernand de Varennes, az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja mutatott be a napokban, és amely az általa kezdeményezett, idén májusban megszervezett, kisebbségi oktatásról szóló európai fórum következtetéseit összegzi. Az idei, májusi ENSZ-fórumon Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, a FUEN elnöke szorgalmazta az erdélyi magyar oktatási ügyek beillesztését a dokumentumba.

 

Riporter: Szilágyi Szabolcs

Szerkesztő: kristalybea, 2019 december 4, 16:13

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak