Élő Kolozsvári Rádió

Megvannak a legvirágosabb kolozsvári otthonok

Lezárult a Kolozsvári Városszépítő Egylet Virágos Kolozsvár versenyének idei kiadása.

Harmadik alkalommal hirdette meg a Kolozsvári Városszépítő Egylet a Virágos Kolozsvár versenyt, amely révén arra hívta Kolozsvár lakosságát, hogy virágokkal borítsa be ablakait, teraszait, homlokzatait, és vegyen részt a külvárosi kertek és tömbházak előtti zöldövezetek gondozásában.

Az október 1-én lezajlott zsűrizésen Kalló Angéla, a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem oktatója, Szabó Lilla, a Kolozsvári Magyar Napok programigazgatója, Andi Daiszler, a Daisler Egyesület elnöke, Kolcsár Ildikó, a Karolina virágüzlet tulajdonosa, Dan Clinci építész, az Urbannect Egyesület képviselője, valamint Macalik Arnold építész döntöttek a nyertesekről. A zsűritagok több szempontot is figyelembe vettek, amikor a beérkezett 43 pályázatból kiválasztották a nyertes pályamunkákat. A kritikus szemek megvizsgálták, hogy a benevezett pályázatok megfelelnek-e a versenykiírásának, ugyanakkor figyelembe vették a növények elhelyezését, a szín- és formavilágát, azt, hogy mennyire van összhangban a környezettel, valamint azt is szem előtt tartották, hogy milyen fajta növényeket ültetett a pályázó.

A legszebb ablak díját Kerekes Enikő, a legszebb erkély díját Nistor Ovidiu, a legszebb homlokzat díját Fábián János Csaba, a legszebb kert díját megosztva Both Varga Réka és Jakab Orsolya Emőke, a Kolozs megyei legszebb pályázat díját Martin Florina, valamint a Kolozsvári Városszépítő Egylet különdíját Gina Căprar nyerte el.

A legszebb erkély díját Nistor Ovidiu kapta.

Szenkovics Dezső, a Kolozsvári Városszépítő Egylet elnöke elmondta, hogy annak ellenére, hogy az idei esztendőben kevesebb pályázat érkezett be, mégiscsak elégedett, hiszen az idei pályamunkák sokkal igényesebbek, esztétikai szempontból sokkal szebbek voltak, mint az elmúlt esztendőkben. Ugyanakkor kifejezte azon meggyőződését, hogy csakis kitartó munkával és hosszútávon lehet a célt elérni, ezért a Virágos Kolozsvár projektet jövőre is folytatni kell.

A díjátadó gálára október 24-én, 18.00 órától kerül sor a Vallásszabadság Házában.

A Kolozsvári Városszépítő Egylet elnöksége ezúton is kifejezi köszönetét mindazoknak, akik bekapcsolódtak a III. Virágos Kolozsvár mozgalomba, és hozzájárultak kincses városunk szebbé, esztétikusabbá, élhetőbbé tételéhez. Reméljük, hogy jövőre is közösen folytatjuk tovább a munkát és együtt megvalósítjuk a kitűzött célokat.

közlemény

 

This slideshow requires JavaScript.

Szerkesztő: kristalybea, 2019 október 15, 14:01

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten