Élő Kolozsvári Rádió

Nyolc erdélyi városba látogat el a Magyar Állami Operaház különleges kamionszínpada

A turné első állomása Kolozsvár, Donizetti Szerelmi bájital című vígoperáját láthatja a nagyérdemű a 10. Kolozsvári Magyar Napok idején.

Gördülő Kárpát-Haza OperaTúra keretében augusztus 24. és szeptember 1. között Kolozsvár, Torockó, Marosvásárhely, Déva, Temesvár, Arad, Nagyszalonta és Nagyvárad operakedvelő közönsége vehet részt az ingyenes szabadtéri produkcióban. Marosvásárhelyen, Székelyföld egyik legfontosabb kulturális központjában már visszatérő vendég az Opera kamionja, ahol idén a Vásárhelyi Forgatag nevű nagyszabású rendezvénysorozat keretein belül kerül sor az előadásra. A turné első állomásán, Kolozsváron ugyancsak nagynevű, idén jubiláló fesztivál, a 10. Kolozsvári Magyar Napok ad otthont a különleges produkciónak.

A 60 év szünet után 2014-ben újraindult sorozatban ismét Donizetti közel 190 éve állandó népszerűségnek örvendő vígoperája, a Szerelmi bájital lesz látható. A történet főhőse egy szegény falusi fiú, Nemorino, aki reménytelenül szerelmes a gazdag földbirtokosnőbe, Adinába, ő azonban a hetyke Belcore őrmester házassági ajánlatát fogadja el. A kétségbeesett fiú minden pénzét egy kuruzslótól szerzett „bájitalra” költi, hogy elnyerhesse szerelme szívét, majd a seregbe is beáll, hogy pénzhez, és ezáltal még több „csodaszerhez” jusson. Bár a bájital valójában csupán bor, Nemorino igaz szerelme végül mégis elnyeri jutalmát. A humort és idillt varázslatos melódiákkal, köztük a híres Una furtiva lagrima kezdetű tenor-áriával ötvöző darab Toronykőy Attila tavaly nagy sikerrel debütáló rendezésben lesz látható, aki tekintettel a produkció különleges adottságaira, a mába helyezte a darab cselekményét, népszínházi jelleget adva az előadásnak, és a színpadként szolgáló platón túl magát a kamiont is bevonva a rendezésbe.

A kettős szereposztással látható magyar nyelvű produkcióban az Opera kiváló énekművészei lépnek fel. Adinát a világhírű Miklósa Erika és a 2018-ban a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese díjjal kitüntetett Sáfár Orsolya formálja meg, Nemorinót a fiatal Ninh Duc Hoang Long és Biri Gergely, a kuruzsló Dulcamara doktort Kiss András és Szvétek László, míg Belcore őrmestert Geiger Lajos és Rezsnyák Róbert, Giannettát pedig Bernáth Éva és Nagy Zsófia énekli. Az előadásban több mint 20 fős kórussal közreműködik az Opera Énekkara (karigazgató: Csiki Gábor), a 30 fős Opera Zenekart Cser Ádám dirigálja.

közlemény

Szerkesztő: kristalybea, 2019 július 23, 16:35

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten