Élő Kolozsvári Rádió

Autópályák: újratervezés

Autópályák helyett gyorsforgalmi utakat építene a kormány – erről beszélt Ioan Rus szállításügyi miniszter.

A közúti infrastruktúra fejlesztésének a hosszú távú tervét a parlament két házának a szállításügyi szakbizottságai előtt ismertette Ioan Rus szállításügyi miniszter. Amint az autópályák és gyorsforgalmi utak térképéből kiderül, Románia az Ártánd-Bors határátkelőtől már csak Marosvásárhelyig kívánja megépíteni a 11 éve elkezdett észak-erdélyi autópályát.

A nagylaki határátkelőhelyet Bukaresttel összekötő dél-erdélyi pályát pedig nem Nagyszeben mellett az Olt völgyén vezetné át a Kárpátokon, amint azt korábban tervezte, hanem Brassó mellett, a Prahova völgyén.

Az autópályák Székelyföldet sem kerülnék el teljesen. Brassót az Ojtozi szoroson keresztül kötnék össze a moldvai Bákóval. Ez az autópálya Kovászna megyét is átszelné.

autopalya

Az átfogó tervről a szállítási miniszter elmondta, hogy az egy olyan elemzés eredménye, amelyet a világ legnagyobb erre a területre specializálódott vállalata, az AECOM tudományos alapokon készített el.

Az utóbbi napokban több változat is keringett a sajtóban, éles tiltakozást kiváltva. Kolozsvár polgármestere, Emil Boc úgy reagált az autópályákról való lemondásra, hogy Romániában annyi autópálya készült el, amennyi az ő kormányzása alatt elkészült.

Románia 2013 végén 644 kilométer autópályával, 16 466 kilométer országúttal, 35 587 kilométer megyei úttal, és 32190 km községi úttal rendelkezett. Gyorsforgalmi utak jelenleg nincsenek az országban.

A szállításügyi miniszter arról is beszélt, hogy a bemutatott fejlesztési terv szerint csökkenteni kell a vasúti hálózatot, ugyanis a kormány nem tudja fenntartani a jelenlegit.

A légi közlekedésre vonatkozóan Ioan Rus elmondta, az országban mindössze két repülőtér jövedelmező, az egyik a bukaresti, a másik a kolozsvári, ahol az utasok száma meghaladja az 1 milliót.

mti

Szerkesztő: , 2014 október 2, 14:03

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 12:17

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel

Nem lehet mindenki elégedett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével, mert a jogszabályjavaslat nem béremelésekről, hanem...

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 09:41

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt

A helyzet ellenőrzés alatt áll, Romániát nem érte támadás – jelentette ki Gheorghe Maxim dandártábornok a védelmi minisztérium...

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt