Élő Kolozsvári Rádió

Mit üzen az öltözetünk?

Höncz Lilla divattervezővel kiderítjük, hogy mit árul el rólunk viseletünk, illetve hogy öltözetünk visszahat-e kedélyünkre.

Höncz Lilla nemrég a Máltai Szeretetszolgálat kolozsvári fiókszervezetében tartott előadássorozatot arról, hogy hogyan öltözködnek a különböző személyiségtípusok. Ez adta beszélgetésünk apropóját.

Höncz Lilla (középen) modelljei társaságában.

„Ha valaki úgy érzi, hogy ki kell lógnia a sorból, akkor lógjon ki. Ha úgy érzi, hogy be akar olvadni, akkor olvadjon be. Csak az a baj, hogy ha ez sem áll jól, az sem áll jól, akkor vajon mi áll jól? Mikor túlzásokat látok, hogy hatvan éves nő rövidnadrágot, mintás harisnyát és mély dekoltázst visel, az már vizuálisan engem is zavar. Húsz-harminc évesen kellett volna így öltözni, azt bizonygatni, hogy jól nézünk ki, hogy feltűnőek vagyunk. Hatvan évesen már más a szerepünk, más a célja az életünknek.

A legízlésesebben öltözködő emberek bővebb ruhákat viselnek. Az egyik kedvenc divattervezőm is bővebb ruhákat tervez és azok sokkal többet sugároznak, mint a testre feszülő, alakot kimutató ruhák. Tartozunk azzal egymásnak, hogy öltözetünk ne legyen vulgáris. Viselhetünk excentrikus színeket, formákat, a vulgárisig minden megbocsátható, de jelenlétünket ne tegyük kellemetlenné a környezetünknek.

Ne akarjunk többnek tűnni az öltözködésünk által, mint amik vagyunk. Viszont öltözetünk motiválhat, segíthet minket.”

Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: csatari.melinda, 2019 április 12, 12:03

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak