A zaj csendje
Dél-Indiában teszünk képzeletbeli sétát Vincze Lászlóval, az EMKE művelődésszervezőjével, aki február elején indult csendvadászni az ottani nyüzsgésbe, hangzavarba, színkavalkádba.
Egy kis szervezett csoporttal, idegenvezetővel járta be a nyomorult és fényűző, a tiszta és mocskos, a szép és rút, a modern és hagyományos, egyszóval az ellentmondásos Indiát. A déli csücsökben három tengerbe lógatott lábat, harminc fokban kajánul gondolt az idehaza fagyoskodókra, a kutyákra fittyet hányt, hiszen ott azok is nyugodtabbak, mint mifelénk, előítéletmentesen „szívta fel a begye” a sok élményt. Az ott tapasztalt békéből, nyugalomból úgy tarisznyált fel, hogy nekünk is juttat egy kis madárlátta csendet.
„A forgalom átláthatatlan. Folyton dudálnak és mindig akad még egy talpalatnyi hely és jóindulat. Nem tapasztaltam indulatot, szentségelést, a tülkölés hozzátartozik a mindennapi közlekedéshez, egyszerűen annyit jelez: vigyázz, jövök. Hihetetlen a nagyvárosok zsongása, pezsgése. Kolozsvár kutyagumi ahhoz képest, ami ott van. De ez a pezsgés derűs, sehol idegeskedés.”
„Tiszteletben tartják és karbantartják az értékeiket, sok épület az UNESCO védnőksége alatt áll. Tizenkét évente restaurálják a templomokat. A legfiatalabb is tizenharmadik századi, de hetedik-nyolcadik századit is láttunk. Hol volt akkoriban egyáltalán az európai építészet? De nem művészetként tisztelik, hanem élik azt, ami ott van. És amit kézművességként láttunk minden utcasarkon az is művészi rangú és restelltem, hogy alkudozunk rá, mert pár év múlva ők is le fognak szokni róla, mert ugyanúgy nem fizetjük meg, mint a hazait.
Ezek az emberek örülnek az életnek. Kimentünk hajnalban napfelkeltét nézni a tengerparton és ezek a boldog helyiek táncoltak a felkelő napnak. Rohantak be a tengerbe és köszöntötték a napot, élvezték az életet. A csendet itthon is meg lehet találni, ott viszont táptalaja, hagyománya van. Nálunk, keresztény berkekben csuklanak a meditációtól. Olyan meditációs termek vannak, hogy neki tudsz támaszkodni a csendnek. Az ember ne menjen előítéletekkel, hanem nyissa ki szívét-lelkét és fogadja be azt, amit tapasztal.” (Vincze László)
Az indiai társadalom és gondolkodásmód gyökeresen eltér a miénktől. Remélem, ennek ellenére sikerül egy kis időre letenni európai szemüvegünket és őszinte kíváncsisággal, előítélet- mentesen szemlélni e nekünk idegen, furcsa világot. Ha egy pillanatra meghallhatjuk csendjét, megpillantjuk barátságos, közvetlen embereit, megkívánjuk nyugalmukat, ráérősségüket, rácsodálkozunk gyönyörű ruháikra, lenyűgöző művészetükre és konyhaművészetükre, akkor utazásunk nem hiábavaló.
Szerkesztő: Csatári Melinda
Szerkesztő: csatari.melinda, 2019 március 29, 16:00
