Élő Kolozsvári Rádió

Gergely Zoltán szobrászművész: „Nem kellett újragombolnom a kabátomat”

„Sokat dolgozom, csak kevés munkám van. Nem tudom, ez hogy van” – mondja Gergely Zoltán.

Képzőművészekről lévén szó elsőre azt gondolnánk: már hogyne lenne lehetőségük a bemutatkozásra, ott vannak erre az egyéni és csoportos tárlatok, s szerencsére kiállítótérből is egyre több van a városban.  Valóban. Egy-egy megnyitó viszont nem igazán hagy teret arra, hogy a hosszabb-rövidebb méltatások után még a művész is megnyilatkozzon, vagy tán az a fajta, aki legszívesebben kihagyná ezeket a mozzanatokat. A körülmények sem föltétlenül adottak: miután az ember végigvárta a köszöntőkkel, méltatásokkal tarkított 20-30 percet, nem annyira van kedve még tovább álldogálni.

Képzőművészek a KP palettáján címmel indult beszélgetéssorozat a Kolozsvár Társaság székhelyén, ahol a tervek szerint havonta kíváncsiskodhatnak be az érdeklődők egyik-másik erdélyi alkotó műtermébe, életébe. Kolozsvári helyszín lévén elsősorban itt élő művészeket várnak, de ugyanakkor Erdély más területein dolgozókra is számítanak.

Gergely Zoltán Csíkkozmáson született, abban a Hargita megyei faluban, ahol Kelemen Béla nyelvész, az első magyar–román szótár szerkesztője és Szász Mihálykó Attila műfordító, kulturális szakirányító is. Dabóczi Géza festő, művészeti író a következőket mondta művészete kapcsán a fa, a fém és a kő anyaghármasságáról 2016 decemberében, a Korunk Stúdiógalériában tartott egyéni tárlata megnyitóján: „Gergely Zoltán ezzel a három alapanyaggal operál, mint oly sok szobrász eleddig, ámde ő átkereszteli őket az ember építőelemeivé, három ősprincípiummá, három ősminőséggé. Mi is az ember alapanyaga, miből tevődik össze az ember és mi végre? Ilyetén kérdések foglalkoztatják. Milyen a teljes érvényű emberré válás, az ember hármas születése? A testtől – az anyaméh által, a lélektől – énünk magára- és a világra-ébredés, a szóértés által, no meg a szellemtől, a Logosztól – a tudati éberség, önvalónkra találás által. Hogyan lehet mindezt mai szobrásznyelven megfogalmazni? Az Egész helyreállításának az óhaja vezérli, a megvalósult ember felmutatása, a teljes emberi mivolta és a hozzá vezető út formákba öntése. Mint szobrász nem pusztán újabb és újabb tárgyakat hoz létre. Ő is jól tudja, hogy a világ tele van tárgyakkal, élettelen anyaghalmazokkal. Ezért integráló, meditációs objektumokat farag a tudatfolyam medrébe terelő hadműveletéhez.”

A szobrászművész életének fontos helyszínei – Csíkszereda, Marosvásárhely, Kolozsvár – mellett munkáiról, életéről is mesélt a Kolozsvár Tárasaság rendezvényén.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2019 január 29, 16:09

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak