Élő Kolozsvári Rádió

Erdély, 2019 – akikre büszkék lehetünk

Három kolozsvári és egy temesvári alkotót, művészt díjazott idén Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjjal az RMDSZ.

Pontosabban fogalmazva: többnyire Kolozsváron és Temesváron éló személyiségek kapták a jeles elismerést. A Szövetség immár hetedik alkalommal jutalmazta a Magyar Kultúra Napján azokat a művészeket, akik az erdélyi magyar kultúra átörökítéséhez, megismertetéséhez kiemelt módon hozzájárulnak. Munkásságukat méltatóik segítségével méltatjuk az alábbi összeállításban, és természetesen őket is megszólaltatjuk.

Hatházi András, Köteles Róbert Pál, Zágoni Balázs és Marius Tabacu a díjátadón (Fotók: Horváth László)

 

Egyfajta bevezetőként szolgálhatnak azok az idézetek, amelyeket a kitüntetettektől kölcsönöztünk.

Nem lehet fordítani, írni kell. Azt a könyvet kell leírni, azon a nyelven, amire az ember úgymond fordít. (Marius Tabacu műfordító)

Nem volt nehéz megírni A Gömböt, néha azt éreztem – már a szerkesztési fázisban –, azért is érdemes visszapillantó részeket beírni, hogy megtörjük a jelen idő folyamatos hömpölygését. Ezután megint frissnek és üdének tűnik a jelen idő. (Zágoni Balázs író)

Vannak dolgok, amik papíron már léteznek, de szeretném őket normális ütemben elkészíteni. Ezt valahogy úgy értem, hogy a saját ritmusomban. (Köteles Róbert Pál festőművész)

Istenem, add, hogy hirtelen tapsrend legyen, felvegyem a gázsit, és hazamenjek! Nem tudom a szövegem, nem emlékszem a mozdulataimra, nincs hangom. Krákognom kell, köhögnöm kell, de nem szabad. Mi lenne, ha itt maradnék? Miért jöttek el ma a nézők? Meg tudja ezt nekem valaki magyarázni? Miért járnak az emberek még mindig színházba? (Hatházi András színművész)

Közben a Sárik Péter Trió Bartók-feldolgozásait hallgatjuk. Sárik Péter, Gálfi Attila és Fonay Tibor közös produkcióit nem csupán hallgatni, de nézni is érdemes: hiszen szemmel látható a művészek közötti szeretet, tisztelet, a zene iránti alázat, valamint a professzionalizmus, amely mindhármukat jellemzi.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2019 január 24, 14:44 / actualizat: 2019 január 24, 15:57

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak