Élő Kolozsvári Rádió

Mitől boldog óriás Fodor úr? Kiderül a Sántha Attila által írt monográfiából.

A Zelegor Kiadónál jelent meg Sántha Attila Fodor úr, a boldog óriás című kötete.

Segítőkészsége, őszintesége, embersége sokak számára emlékezetes. Szerencsésnek mondhatja magát, aki legalább egyszer találkozott vele. Irodalmunk halk szavú, mindig szerény és végtelenül kedves szerzőjeként emlegetik sokan, általa vonult be a közbeszédbe is többek között Benedictus atya – aki Jézus tanításainak igazi lényegét próbálja bevinni a passiójátékba –, Boga Constantin, a fura kis vénember és Bodoki Dani, a kisvárosba hazatérő olimpiai bokszbajnok.

Neki köszönhetjük Csipikét, aki az erdőben és a Napsugár hasábjain egyaránt jelen van. Tudják: „Akkora volt, mint a kisujjam, és gyöngyvirágot viselt a kalapján. Az Óriásnagy Bükkfa odújában lakott, és mindenki szerette. Olyan kedves, szorgalmas törpét, mint ő, nem látott még a világ.”

Fodor Sándor.

2012 márciusában, 28-ról 29-re virradó éjszaka köszönt el a földi élettől. Idén december 7-én lett volna 91 éves. Aznap este méltó módon emlékezhettek rá a kolozsváriak, ugyanis a Bulgakov kávézóban mutatták be a Sántha Attila által írt Fodor Sándor monográfiát, amely műveihez és a szerző emberségéhez is közelebb viszi az érdeklődőket. A könyv a kézdivásárhelyi Zelegor Kiadó gondozásában jelent meg, az életmű-bibliográfiát Kuszálik Péter állította össze.

Összeállításunkban Sántha Attilával beszélgetünk, majd meglepetés következik: többek között Csipike, idősebbik Szarvasbika és Kukucsi is megszólal.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

 

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2018 december 17, 17:03

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok