Élő Kolozsvári Rádió

Ismerd meg az EduKastély játékaival Erdély épített örökségét!

Homokfigurák, Tájoló, Pereputty – régi gyerekjátékok új köntösben.


Kolozsváron is ki lehetett próbálni az Kastély Erdélyben projekt részeként létrejött EduKastély játékokat, amelyek innovatív módon mutatják be Erdély épített örökségét, az adott történelmi kort, szociális helyzetet. A gyerekek ezáltal játszva tanulnak, rajtuk keresztül pedig a szülők, pedagógusok figyelmét is könnyebb az műemlékvédelem irányába terelni.
A 12 különböző játékot 4-12 éves korcsoport számára tervezték, de izgalmas szórakozás lehet bárki számára, aki érdeklődik térségünk kastélyai iránt. Az EduKastély projekt játékait korábban már négy nyílt napon is ki lehetett próbálni, az alkotók reményei szerint az Iskola másként program keretében, vagy bármely más rendezvényen keresztül sikerül újabb és újabb gyerekeket elvarázsolniuk játékaikkal.

Az EduKastély játékairól Fóris Rékával és Nádasdi Csilla Emesével beszélgettünk.


Összeállította: Kristály Bea
Fénykép: az EduKastély Facebook-oldala.

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2018 november 7, 13:06

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten