Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub – Mindazokért, akik nincsenek itt…

In memoriam Bardócz Sándor,Kostyák Alpár, Deák Gyöngyi, Hints Miklós, Bréda Ferenc

Röviddel Halottak napja előtt a Sajtóklubban beszélgető műsoraimnak azokra a vendégeire – köztük kollégákra is – emlékeztünk,  akik már nincsenek közöttünk, akik a utóbbi három évben távoztak közülünk.

Kostyák Alpár

2016 októberében, 57 éves korában hunyt el Kostyák Alpár televíziós szerkesztő, zenetanár, népzenész. Kétszer volt vendégem élő műsorban, újságíróként, zenészként és emberként. Nem véletlenül hangsúlyozom ezt, mert Kostyák Alpár rendkívül barátságos, közvetlen, jóindulatú, és ugyanakkor mégis határozott egyéniség volt, jól körvonalazott értékrenddel. Szakemberként is ember – legrövidebben talán így jellemezhetném.

Bardócz Sándor

2017 őszén temettük el  Bardócz Sándort, a Kolozsvári Televízió szerkesztőjét, a magyar adás egykori vezetőjét, a Tarisznyás együttes prímását. Végzettségét tekintve történész volt. Családi indíttatásáról, zenei és televíziós, riportfilmes karrierjéről mesélt.

Deák Gyöngyi

Tavaly januárban hunyt el türelemmel viselt szenvedés után, Deák Gyöngyi  kolléganőnk. Mindössze 47 éves volt. Rádiónk hír- és rovatszerkesztőjeként dolgozott. Vele nem sikerült sem élő, sem rögzített műsorban beszélgetnem, akkor sem, mikor a Kolozsvári Rádió 60. születésnapja kapcsán sorra hívtam meg a kollégákat, hogy önmagukról, életükről, rádiós munkájukról beszéljenek. Gyöngyi, bár többször hívtam, nem fogadta el a felkérést, túl szerény volt hozzá. Az emlékező összeállításban egy általa készített, máig aktuális interjúból hangzik el részlet.

Hints Miklós

Hints Miklós világutazó, mérnök, az Erdélyi Gyopár folyóirat munkatársa kétszer is vendégem volt élő műsorban. Hetven évesen hunyt el, 2015 decemberében. Ő általában oda utazott, ahová csak nagyon kevesen jutottak el, például a Himalájába, Nepálba és Albániába. Ő volt az első magyar, aki tádzsik népdalokat is gyűjtött. Erről az egzotikus útjáról is mesél, sőt két általa rögzített dal is elhangzik a műsorban.

Bréda Ferenc

Idén május 16-án távozott közülünk Bréda Ferenc író, költő, filozófus, tanár. Neki 62 év adatott. Akik személyesen ismerték, de azok is, akik csak könyveit olvasták, tudják: skatulyázhatatlanul eredeti egyéniség, sziporkázóan művelt, éles eszű ember volt, humorban is verhetetlen. Ugyanakkor szerény, közvetlen, spontán, amint azt a hétfő délutáni műsorban elhangzott beszélgetésrészletek is bizonyítják.

A lejátszóra kattintva az 54 perces műsor rövidített változatát hallgathatják meg.


Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2018 október 30, 11:29 / actualizat: 2018 október 30, 16:50

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak