Élő Kolozsvári Rádió

Kolozsváron a sepsiszentgyörgyi EMŰK válogatása

Szeptember 2-ig még megtekinthető Kolozsváron az EMŰK gyűjteményéből szervezett válogatás.

Madaras Péter Szív-Mag című szobra (Fotók: Horváth László)

Gazdáné Olosz Ella textilmunkája

A Sepsiszentgyörgyön működő Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) nem csupán kiállítótér, hanem az 1920 utáni erdélyi képzőművészeti élet egyfajta leltára is kíván lenni. 2014-ben Kusztos Endre szénrajz-kiállításával nyitotta meg kapuit, mára pedig már több mint 200 műalkotás őrzője és gondozója. Emellett a művészek vázlatait, munkanaplóit, levelezéseit, fotódokumentumait, videóit, hanganyagait, a róluk szól cikkeket, a szakkönyveket és szakfolyóiratokat is szeretné összegyűjteni, hogy kialakíthasson egy gazdag, látványos adattárat.
A Bánffy-palota földszinti termeiben a Kolozsvári Magyar Napok első szombatján nyitották meg az EMŰK gyűjteményéből szervezett kiállítást, amely generációkon, műfajokon és régiókon átívelő válogatás – egyaránt jelen vannak elhunyt alkotók és fiatal képzőművészek, festők és szobrászok, nagyváradiak és háromszékiek. A tárlat szeptember 2-ig várja látogatóit a Művészeti Múzeumban (Főtér/Piața Unirii 30. szám).
Összeállításunkban Vécsi Nagy Zoltán művészettörténésszel, az Erdélyi Művészeti Központ igazgatójával és a kiállítást megnyitó Kányádi Iréne művészettörténésszel, a Partiumi Keresztény Egyetem előadótanárával beszélgetünk.

Szerkesztők: Gergely Zsuzsa és Ferencz Zsolt

A borítóképen: Kányádi Iréne, Iakob Attila, Vécsi Nagy Zoltán és Madaras Péter a megnyitón.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2018 augusztus 28, 15:54 / actualizat: 2018 augusztus 28, 17:32

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak