Élő Kolozsvári Rádió

Igazságos miniriportok születtek az Aranka-táborban

Immár tizedik alkalommal gyűltek össze a fiatalok Zsobokon, a Bethesda Gyermekotthonban, ahol kellemes környezetben, jó hangulatban töltöttek el kilenc napot.

Zsobokon innen és túl – a szomszédos településekre is ellátogattak a táborozók (Fotó: Georgius Aranka Társaság/Facebook)

A jubileumi jellegből fakadóan még ünnepélyesebbre sikeredett táborban ezúttal is jelen volt a Kolozsvári Rádió, tévés kollégáinkkal, a Kolozsvári Televízió munkatársaival együtt pedig műhelyfoglalkozást szerveztünk a résztvevőknek. A gyerekek kreativitását bizonyítják az elkészült összeállítások, amelyeket hallgatóink is megismerhetnek az alábbi lejátszóra kattintva, emellett Széman Emese Rózsa szervezővel és Kerekes Barnabással, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnökével is elbeszélgetünk.
A Georgius Aranka Társaság ifjú csapata 2009-ben szervezte meg az első anyanyelvi tábort Erdélyben, voltaképpen a magyarországi testvértábor, az Anyanyelvápolók Szövetségének égisze alatt zajló Országos Ifjúsági Anyanyelvi Tábor mintájára – természetesen a szövetség és ifjúsági szervezetének szakmai és anyagi támogatásával. A hasznos nyári kikapcsolódás és a közösségi élmény megteremtését már az első perctől fontosnak tartották a szervezők. Más ez, mint egy úgynevezett agytágító tanfolyam: gyakorlatilag lazább a program, az embertől emberig fonódó szálak viszont jóval erősebbek lehetnek. Építész, művészettörténész, ökológus, történész, játszóház-vezető, nyelvész, irodalomtörténész, plébános, bencés szerzetes, szerkesztő és zenész egyaránt megfordult a július 13-a és 21-e között tartott táborban.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2018 augusztus 1, 16:25 / actualizat: 2018 augusztus 2, 7:56

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak