Élő Kolozsvári Rádió

Elnökválasztás az Erdélyi Múzeum-Egyesületnél

Hagyomány és megújulás – jellemezte az EME április 7-én tartott tisztújító közgyűlését, amelyet a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartottak.

A leköszönő elnök, Sipos Gábor megnyitó beszédében visszatekintett az elmúlt két ciklusra, az Egyesület életében legfontosabbnak vélte a hagyományőrzés és a megújulás egységét. Kiemelte a kutatóintézet történelmi, irodalomtörténeti és nyelvészeti részlegén folyó forrásfeltáró és kiadó munka határokon átnyúló jelentőségét, ennek további fenntartása elsőrendű feladat. Ugyancsak méltatta az EME tudományos könyvkiadó tevékenységét.
Hagyományos módon megemlékezett az egyesület elhunyt tagjairól, a múlt közgyűlés óta eltelt esztendőben Asztalos Lajos, Kántor Lajos, Lakatos Lóránd József, Márkus István, Márton László Ferenc, Péter György, Szilágyi Pál, Tamás István, Tamás Lajos, Vincze Zoltán, Wágner István, Kicsi Józsefné Szalántzy Erzsébet tagtársunktól vettünk végső búcsút.
A főtitkári jelentés szóbeli kiegészítését Bitay Enikő terjesztette elő, az utóbbi két ciklus eredményeire is visszatekintve kiemelte az Erdélyi Digitális Adattár jelentőségét, a Kutatóintézet programokban megfogalmazott közeli és távlati céljainak megvalósításait, a szakosztályok tudománynépszerűsítő tevékenységét illetve az újonnan megalakult fiókegyesületek szerepét.
Fábián Botond gazdasági tanácsos mutatta be az elmúlt év gazdálkodására vonatkozó jelentést. Imecs Veronka az ellenőrző bizottság jelentését ismertette, Bányai József jogtanácsos pedig az Egyesület jogi ügyeinek állását mutatta be. A közgyűlés megismerte a 2018-as év munkatervét, illetőleg a költségvetést is. A jelentések elfogadása és a tervek jóváhagyása után az elnökség leköszönt, az ülés vezetését Uray Zoltán korelnök vette át. A szavazatok számolása idején átadták a díjakat és okleveleket.
Az ötévente kiadott Entz Géza-díjban Vincze Zoltán A kolozsvári régészeti iskola a Pósta Béla-korszakban (1899-1919) c. munkája részesült. A szerző már korábban, betegágyán értesült a jó hírről, de április 4-én elhunyt, épp a díj átadásakor kísérték utolsó útjára. A díjat fiai fogják átvenni. A szakosztályok és a választmány javaslata alapján az EME közgyűlése tiszteleti taggá választotta Murádin László nyelvészprofesszort (a laudációt Egyed Emese olvasta fel) és Somai József közgazdászt, gazdaságtörténészt (a laudációt Kerekes Kinga tartotta). T. Veress Éva biológus gróf Mikó Imre emléklapot vett át tudományos kutató és egyetemi oktató munkájának elismeréseképpen, az EME alapító tagjainak sora pedig három személlyel gyarapodott (Fábián Botond, Kerekes László, Keszeg Vilmos).
A szavazatszámláló bizottság jelentése alapján a korelnök kihirdette az eredményt: az EME elnöke a következő négy éves ciklusra Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár, főtitkár Bitay Enikő, alelnökök Gyéresi Árpád, Kerekes László, Péntek János, Sipos Gábor, gazdasági tanácsos Fábián Botond, jogtanácsos Bányai József.
Az új elnök zárszavában megköszönte a bizalmat, amely egy másfél évszázados múltra visszatekintő tudományos egyesület élére állította, és jelezte, hogy a hagyományőrzés mellett szükség esetén az újításoktól sem fog visszariadni, természetesen a tagság véleményére alapozva.
A továbbiakban előbb a leköszönő elnököt Sipos Gábor történészt hallhatják, majd az új elnökkel Keszeg Vilmos néprajzkutatóval, antropológussal beszélgettünk el.

 

Riporter: László Tibor

Fotó: Pakó László

Szerkesztő: laszlot, 2018 április 11, 20:20 / actualizat: 2020 július 5, 12:52

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak