Élő Kolozsvári Rádió

A szellem korrumpálása, avagy a kortárs szellemi világ etikája

Miért lett a tudományból ipar és a tudósból szellemi vállalkozó? Hol vesztettük el a tudományt, mint művészetet?

Politikai és gazdasági érdekek által megszabott kényszerpályán van-e a tudomány és van-e kilépés a publikálási mókuskerékből? Talán manapság nincs is olyan kutató, akit ezek a gondolatok ne foglalkoztatnának. De persze csak akkor, ha marad ideje gondolkodni is. Ezek közé a tudósok közé tartozik Néda Zoltán fizikus, is aki Tudomány, az elveszett Paradicsom címmel tartott előadást február 24-én A szellem korrumpálása – A tudomány, a tudományos publikációk és az értelmiségi szerepek piacosítása elnevezésű, a BBTE és a Magyar Filozófiai Intézet Alkalmazott Etikai Együttműködési Fóruma által megrendezett konferencián.

 

 

 

A pszichológusi etika akadémiai megközelítésben egy jól megfogalmazott gondolati rendszert alkot. Az iskolapszichológia, mint a pszichológia alkalmazott diszciplínája is, akadémiai szempontból jól elhelyezhető egy szakmai etikai rendszer keretei közé. Az iskolapszichológia gyakorlatában azonban a szakmai etikát gyakran felülírja a szakmai szerepek halmozódása. Valójában a pszichológusok az iskolában iskolai tanácsadóként működnek, akiknek a szakdiszciplínája a pszichopedagógia. A gyakorlatban egyszerre tanácsadók, tanárok, gyermek- és iskolapszichológusok, állami hivatalnokok, ahogy azt a helyzet és a hierarchikus vezetőségek éppen kívánják. Vallja többek között Plesek Zoltán Ákos pszichológus, pszichoterapeuta a Kolozs Megyei Tanügyi Erőforrások és Asszisztencia Központ munkatársa, aki szintén a Kolozsváron megrendezett Alkalmazott Etikai Konferencián tartott előadást Kinek a pszichológusa az iskolapszichológus? Etikai útvesztő az alkalmazott iskolapszichológiában címmel. A beszélgetésből képet kaphatunk arról is, hogy mi a helyzet ezen a téren Romániában, Erdélyben vagy Kolozs megyében, illetve Kolozsváron.

 

Kié az irodalom, ki birtokolhatja a művészetet és a tudományt? A modern kulturális tolvaj fantomképe és a magyar irodalmi/művészeti jog létrejötte transznacionális perspektívából, illetve a jelenkor és a különböző felek által kialakított nézetek szerint. Ezek voltak többek között azok a témák, amelyek terítékre kerültek T. Szabó Levente irodalomtörténész A szellem korrumpálása? – A tudomány, a tudományos publikációk és az értelmiségi szerepek piacosítása című előadásában.

„A szerzői jogok 19. századi magyar meghonosodásának egyik legfontosabb kérdése, hogy valójában mit és kit véd a szerzői jog. Honnan származtatható? Az alkotótól, valamiféle közösségi tudásból vagy máshonnan? Univerzális vagy lokális jogi forma? S ha ez utóbbi, akkor milyen viszonyban van a nemzetnek az irodalomhoz és a művészeti alkotásokhoz való joga az alkotóéval? Azért is érdekfeszítő visszakövetni a szerzői és művészi jog kodifikációját megelőző vagy övező vitákat, mert ezek intenzíven transznacionális kontextusba helyezik, és ilyen nézőpontból kommentálják a szerzőség és a születő félben levő modern kulturális kapitalizmus kérdéseit. Nem mellesleg pedig tanulságos válaszokat adhatnak számunkra, akik újra a szerzői és művészeti joggal kapcsolatos modernista konszenzusok felbomlását éljük meg”. Írja T. Szabó Levente, akivel ugyancsak az alkalmazott etikának szentelt konferencián beszélgettünk.

 

Az interjúkat László Tibor készítette.

 

Szerkesztő: laszlot, 2018 március 20, 11:30 / actualizat: 2020 július 5, 16:48

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak