Élő Kolozsvári Rádió

Tanulmánykötetben az erdélyi és magyarországi kortárs művészettörténet

Képváltás címmel jelent meg a Fiatal Művészettörténészek 5. Konferenciájának tanulmánykötete.

A fiatal művészettörténészek konferenciasorozata 2007-ben indult a Babeș–Bolyai Tudományegyetem művészettörténet szakának oktatói és doktoranduszai kezdeményezésére, az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány közreműködésével. Időközben csatlakozott a kezdeményezéshez a magyarországi CentrArt Egyesület is, így a Fiatal Művészettörténészek 2. Konferenciáját már az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szervezték. A sikeres együttműködés révén egyik évben erdélyi város ad otthont a konferenciának, majd két év múlva Magyarországon gyűlnek össze a művészettörténészek. Mivel a konferenciáknak nincs tematikai megkötésük, a beérkező munkák igencsak változatos programot biztosítanak az eseményen részt vevők számára. Ugyanakkor, pontosan ebből kifolyólag, a konferenciára beérkező kutatások átfogó képet nyújtanak a magyarországi és erdélyi művészettörténészek érdeklődési köréről, kutatásaik irányvonalairól. Kitűnik például, hogy a középkor és a kora újkor már kevésbé foglalkoztatja a fiatal kutatókat, viszont a 19. század második felére jellemző irányzatok és művészeti jelenségek kutatóinak száma igencsak megnőtt. Ezek mellett megfigyelhető az is, hogy az olyan kissé elhanyagolt témák, mint a fotó, a plakátművészet vagy a graffiti is szintén felkeltette a fiatal művészettörténészek érdeklődését.

A kötet tizenhét tanulmányt tartalmaz. A szerkesztői munkát Pál Emese és Pakó Klára látta el. A borító is művészettörténész munkáját dicséri, Barazsuly Viktória Andrienn készítette. A könyv bemutatóját követően Pakó Klára szerkesztővel beszélgettünk, aki megerősítette, hogy a könyv lenyomatát nyújtja mindannak az érdeklődési körnek, ami mostanság foglalkoztatja a magyarországi és erdélyi művészettörténészeket.

Összeállításunkban Pakó Klára művészettörténésszel próbáljuk feltérképezni a kortárs művészettörténeti kutatások irányelveit, majd Barazsuly Viktória Adriennt kérdeztük a borítókészítés nehézségeiről, valamint a kötet alapjául szolgáló konferenciáról.

 

Készítette: Kristály Bea

Fotó: Pakó László

Szerkesztő: kristalybea, 2018 március 19, 16:40 / actualizat: 2020 július 5, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak