Élő Kolozsvári Rádió

Huszonhárom művész összetanakodék – látogatóban Mátyás király mesebirodalmában

Mátyás király személyisége, az igazságosságáról szóló mesék, mondák, történetek számos művész fantáziáját mozgatták meg az idők során – hogy meggyőződjünk erről, elég csak kisétálni Kolozsvár főterére, és a turistákkal együtt újra meg újra szemügyre venni Fadrusz János méltán híres Mátyás-lovasszobrát. Kisebb és nagyobb diákok kapták iskolai feladatként vagy éppen egy-egy pályázati felhívás ösztönözte őket arra, hogy továbbgondolják az olvasottakat, látottakat, az ismert és feltérképezett vonatkozásokat a nagy királlyal kapcsolatban. Ilyesmire vállalkoztak azok a művészek is, akik válaszoltak a Bukarestben élő Szabó Zelmira felkérésére, és akiknek a munkái ott szerepelnek a kortárs romániai magyar illusztrátorok fiatal generációjának seregszemléjén. Az ötletgazda-főszervező Bukarestben él, és tagja a Napsugár csapatának, amely tehetséges kortárs írók, költők, illusztrátorok munkáival örvendezteti meg a kisebb-nagyobb olvasókat hónapról hónapra.

A Művészeti Múzeum (Bánffy-palota, Főtér/Piața Unirii 30. szám) pincéjében két hétig látogatható kiállításon 23 alkotó 40 munkája szerepel. Kedvcsinálóként Szabó Zelmira mellett Forró Ágnessel, Jánosi Andreával, Darvay Tündével, Karda Zenkővel, Eperjesi Noémivel és Kónya Eszterrel beszélgetünk.

Ferencz Zsolt és Kristály Bea összeállítása

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2018 február 28, 14:22 / actualizat: 2020 július 5, 17:14

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak