Élő Kolozsvári Rádió

Erdélyben is: Mária Út

A Mária Út összekapcsolja a Mária-kegyhelyeket és az útvonal mentén lévő történelmi, kulturális értékeket.

Az útvonal nagy keresztet rajzol ki Közép-Európa térképén, összeköttetést teremt kelet-nyugat irányban az osztrák Mariazell, Budapest, Máriapócs és Csíksomlyó között, illetve észak-dél irányban Czestochowa, Esztergom, Budapest és Medjugorje között.

A zarándokút erdélyi szakasza közel 1100 km. Ezen jól kiépített és kevésbé jól járható szakaszok is találhatók. A fejlesztések elsősorban a meglévő út minőségének javítására terjednek ki, emellett pedig a szálláshelyek bővítése is folyamatos feladatot jelent. A Mária Út fejlesztése egyben az út által érintett önkormányzatok, a civil és egyházi szervezetek, valamint a helyi lakosság közti együttműködés erősítését is szolgálja.

 

A Mária Út erdélyi szakaszának kiépítése már 2010-ben elkezdődött. Azóta is folyamatosan növekszik a Csíksomlyóra látogató zarándokok száma. Az eddig elvégzett és a hátramaradt munkákról kérdeztük az Erdélyi Mária Út Egyesület elnökét, Molnár Sándort.

Riporter: Németh Attila

A Mária út kiépítését Erdélyben sokan tartják fontosnak. A Nőileg magazin az éves előfizetések egyhavi összegével is hozzájárul a zarándokút fejlesztéséhez. Erről kérdeztük a magazin Mutass jó példát! programjának koordinátorát, Vas Rékát.

 

A Mária Út szól azokhoz, akik önismereti okok miatt kívánnak zarándokolni, és azokhoz is, akik turisztikai célból vagy sportolásként járják végig. A belföldi és a külföldi közönség egyre jobban érdeklődik az út iránt. A bejelentett, csoportos és egyéni zarándokok száma 2017-ben mintegy 450 fő volt.

Szerkesztő: Rácz Éva

Szerkesztő: racz.eva, 2017 december 30, 14:50 / actualizat: 2020 július 3, 12:37

A fejlesztési tárcához „költözik” az Országos Lakásügynökség
Műsorok csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 13:41

A fejlesztési tárcához „költözik” az Országos Lakásügynökség

Az Országos Lakásügynökség a fejlesztési tárca osztályává alakul, az általános takarékossági intézkedések következtében. 512...

A fejlesztési tárcához „költözik” az Országos Lakásügynökség
„Baleset”-adatbázist javasol a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság
Műsorok csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 12:04

„Baleset”-adatbázist javasol a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság

Adatbázisban gyűjtenének információkat a közúti balesetben résztvevő gépjárművekről Romániában, egy új törvényjavaslat szerint. A...

„Baleset”-adatbázist javasol a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság
Modern életfilozófiák, természetes háttérrel
Műsorok szerda, 2025 április 302025 április 30, 15:51

Modern életfilozófiák, természetes háttérrel

A BBTE BTK elsőéves mesterszakos hallgatói, a Komp-Press kiadó és az EME kiadója szervezésében a Planetárium kávéház szervezésében...

Modern életfilozófiák, természetes háttérrel
Washingtonban találkozott a Világbank képviselőivel a pénzügyi és a gazdasági miniszter
Műsorok szerda, 2025 április 302025 április 30, 15:12

Washingtonban találkozott a Világbank képviselőivel a pénzügyi és a gazdasági miniszter

Múlt héten a Világbank képviselővel folytatott egyeztetéseket Washingtonban Tánczos Barna pénzügyminiszter, Bogdan Ivan gazdasági...

Washingtonban találkozott a Világbank képviselőivel a pénzügyi és a gazdasági miniszter
Műsorok szerda, 2025 április 302025 április 30, 15:08

Tánczos Barna: folytatni kell a kiadások csökkentését

Folytatni kell a kiadások csökkentését és a beruházások növelését – állapította meg Tánczos Barna azzal kapcsolatban, hogy idén...

Tánczos Barna: folytatni kell a kiadások csökkentését
Műsorok szerda, 2025 április 302025 április 30, 13:51

Aki hírét vitte a nagyírásosnak

Két évnyi adománygyűjtés után, hamarosan felavathatják Kalotaszeg nagyasszonyának, Gyarmathy Zsigáné Hory Etelkának a szobrát...

Aki hírét vitte a nagyírásosnak
Műsorok szerda, 2025 április 302025 április 30, 12:33

A hadigépezetet nem lehet egyből kikapcsolni

A kurszki helyzet, a vatikáni negyedóra, az orosz háromnapos tűzszünet-javaslat. Arról, hogy miért nehéz összehangolni az európai és...

A hadigépezetet nem lehet egyből kikapcsolni
Műsorok kedd, 2025 április 292025 április 29, 15:07

Felnőtt korban veszélyesebbek a gyermekbetegségek

Fültőmirigy-gyulladás, kanyaró, rózsahimlő. Mindegyik úgynevezett gyermekbetegség, amelyeket jellemzően kiskorunkban kapunk el, de...

Felnőtt korban veszélyesebbek a gyermekbetegségek