Élő Kolozsvári Rádió

Irodalom és képzőművészet, ha összetalálkozik… Képregényes-vadregényes kalandozásra fel!

Erdély és a képregény – egyáltalán nem zárják ki egymást. De vajon hogyan ragadhatók meg a közös pontok? Erre tettünk kísérletet.

Karácsonyi Zsolt, Vincze Ferenc, Csillag István és Maksa Gyula a Helikon-esten (Fotó: helikon.ro)

Tájainkon viszonylag ritkán esik szó róla, pedig a képregény is megérdemelné a neki járó tiszteletet: gyakran kilencedik művészetként is emlegetik, az irodalom és a képzőművészet sajátos keverékeként pedig tömören beszél el történeteket. Mindezt úgy, hogy az egymás után következő képeket – amelyek bizonyos esetekben képzőművészeti remekekként is értékelhetők – rendszerint elbeszélő vagy párbeszédes szöveg egészíti ki. Egy időben gyermeklapjaink, a Napsugár és a Jóbarát is közölt képregényeket, ezeket a kezdeményezéseket is siker övezte. Jó hír, hogy idén ősztől, Fantomatika címmel már Erdélyben is jelenik meg képregény-újság, de ne szaladjunk nagyon előre. Vizsgálódásunk kiindulópontjaként a „… mit terveztek a közeljövőben” elnevezésű Helikon-est szolgál, amely a popkultúra részét képező, tipikusan huszadik századi műfajt állította a figyelem középpontjába. Közös projektjük kapcsán, amely a Helikon folyóiratban talált megfelelő térre, Csillag István festőművésszel, grafikussal és Vincze Ferenc íróval, irodalomtörténésszel – az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének tudományos munkatársával – beszélgetünk, a Bulgakov kávézóban szervezett kiállításukra és erdélyi képregényes tapasztalataikra is reflektálva.

 

Garfieldnak „tulajdonítják” azt a mondást, amely az egyik kávéscsészémen olvasható: „Jobban szeretném a reggeleket, ha később kezdődnének.” Az alábbi összeállításban Vincze Ferenc író mellett Maksa Gyulával, a Pécsi Tudományegyetem Társadalom- és Médiatudományi Intézetének adjunktusával, a műfaj egyik legavatottabb magyarországi kutatójával, szakemberével boncolgatjuk tovább a kilencedik művészet sajátosságait. Az ősz óta megjelenő erdélyi képregény-újság, a Fantomatika mellett a Képregényen innen és túl című kötet is szóba kerül, amely egy tavalyi, Kolozsváron szervezett képregényes konferencia szerkesztett írásait tartalmazza.

 

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2017 november 17, 19:36 / actualizat: 2020 július 21, 19:16

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára