Élő Kolozsvári Rádió

Bea, a legfiatalabb

Kristály Bea a Könyvjelző, a Kontűr, a Színesben című műsoraink háziasszonya (házikisasszonya), társszerkesztője.

Hűséges hallgatóink tudják, hogy tavaly november elsején a Kolozsvári Rádió élete hatalmasat változott: napi ötórásról 24 órás adásra váltottunk. Csapatunk új tagokkal bővült, „megy a meló ezerrel”, ahogy a sláger mondja. Bennünket, régieket, már ismernek, mint a rossz pénzt, de a „kisinasok” magánemberként még nem szólaltak meg a mikrofon előtt. A következő hetekben fiatal kollegáinkat mutatjuk be a Függőágyban. A 24 éves Kristály Beával kezdünk, aki egy csíkszentdomokosi nyolcgyerekes családból érkezett Kolozsvárra, újságírónak tanult és bizton állíthatjuk: itt a helye. Kíváncsi, tájékozott, sokoldalú, fáradhatatlan, dolgos, segítőkész kollega. Könyvjelző, Kontűr, Színesben – ezekben a műsorokban találkozhatnak vele, de szerkesztett már magazint, riporterkedett, tudósított, minden műfajban megállja a helyét.

Szeretjük Beát, szeressék Önök is!

Sok minden érdekel. Újságíró akartam lenni, de tudtam, hogy ha nem találok a szakmában állást, akkor elmegyek elárusítónak, takarítónőnek, Call Centerbe, csak minél előbb munkába álljak.

A Könyvjelző vendégei által ajánlott könyveket mindig elolvasom. Egyáltalán nem teher, hogy olvasni „kell”. Nagyon jó érzés, amikor azt mondhatom, hogy most készülnöm kell a következő műsorra, s azzal elmegyek olvasni. Más ezt csak szabadidejében teheti meg.

Mielőtt rádiós lettem, ha megnéztem egy színházi előadást, bolondultam meg, ha nem tudtam beszélni róla. A Kontűrben ezt megtehetjük. Van annak egy jó hangulata, amikor elmondod, hogy mi miért tetszett, vagy sem. Az, hogy beszélsz, gondolkodsz róla, a megfelelő helyre teszi benned az élményt. Elindít benned valamit.

Sokkal több minden érdekel, minthogy egyetlen művészi hivatásnak odaadhatnám magam. Valamilyen formában a művészet mindig jelen volt az életemben, de nem lennék se jó képzőművész, se jó színész… Talán ezért dolgozom művészeti műsorban.

 

Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: csatari.melinda, 2017 október 27, 16:05 / actualizat: 2020 július 21, 20:24

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára