Élő Kolozsvári Rádió

Könyvjelző: milyen a desszertolvasás Vallasek Júlia számára?

Könyvekkel és e-book readerrel érkezett hozzánk Vallasek Júlia műfordító, akivel a friss Nobel-díjas Kazuo Ishiguro Ne engedj el… című könyvéről beszélgettünk.

Vallasek Júlia egyetemi oktató, emellett irodalomkritikusként és műfordítóként is dolgozik, munkája részét képezi az olvasás, az új szerzemények megismerése. De még számára is léteznek olyan művek, amelyeket csak az olvasás szeretetéért, öncélúan lapoz fel. Ez a desszertolvasás.

Kazuo Ishiguro Ne engedj el… című munkája kezdetben desszertkönyvként szolgált, aztán persze szakmai szempontból is foglalkozni kellett vele, és nem csak azért mert a szerző most kapta meg az irodalmi Nobel-díjat.

„Ezek a történetek nagyjából ide futnak ki, hogy vannak helyzetek, amelyeket el kell fogadnunk, benne vagyunk. De a szépségét, az értelmét az életünknek, azt azért mégis csak megtaláljuk benne. (…) Felfoghatatlan kegyetlen dolog létrehozni embert azért, hogy harminc év múlva szétszabdaljam szervdonorként. Ezt a brutális, kegyetlen igazságot nem lehet megszelídíteni, de a résztvevők számára, ez az élet. Ennek az életnek is vannak szépségei. Vannak értékei.”

Annak, akinek felkeltettük az érdeklődését Kazuo Ishiguro Ne engedj el… című könyve iránt, azt ajánljuk hallgassa meg a Könyvjelző legutóbbi műsorát, hiszen nemcsak plusz információk hangzanak el a szerzőről, hanem egy kritikus, műfordító olvasási szokásaival is megismerkedhetnek.

 

Összeállította: Kristály Bea
Fénykép: Váczy Roland

Szerkesztő: kristalybea, 2017 október 18, 18:50 / actualizat: 2020 július 21, 20:30

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára