Élő Kolozsvári Rádió

Szomjas György – a megszerethető emberek filmrendezője

Szomjas György Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendezővel beszélgettünk, aki a Filmtettfeszt a magyar filmkészítés nagyjait bemutató retrospektívjének idei alanyaként, valamint a Filmgaloppot elbíráló zsűri egyik tagjaként érkezett Kolozsvárra.

Ha Szomjas György munkásságáról szeretnénk beszélni, két dolog említése elkerülhetetlen. Ezek közül az egyik a szociografikus árnyaltságú, mégis humorral bíró témák ábrázolása munkáiban. Játékfilmjei a kisember szemszögéből láttatják a világot, a Kádár-kor vesztesei érdeklik, a panellakások egyszerű lakói, sokszor drámába fojtott történetek, amelyeket Szomjas tragikomikus, szatirikus módon ragad meg. A rendező stílusjegyeihez tartozik az is, hogy, ha szükséges, technikai megoldásokkal is alátámasztja filmjeinek dramaturgiáját: ilyen a film szerkezetének roncsoltsága, a színekkel való játék.

A másik Szomjas György nevéhez kapcsolható filmművészeti vívmány az eastern megalkotása. A népszerű western műfajának kelet-európai változata a magyar puszta kellős közepébe helyezi a hősöket, autentikus módon mutatja be a tanyasi világ viszontagságait, közben pedig tökéletesen megőrzi a műfaj sajátos jegyeit is. 1976-ban az olasz spagettiwesternek mintájára készült első eastern vagy gulyáswestern, a Talpuk alatt fütyül a szél, időtálló alkotás, ma is ugyanúgy leköti a néző figyelmét, mint bemutatásakor.

Játékfilmjei mellett tucatnál is több dokumentumfilmet készített, amelyeknek többsége népzenei adatközlőkről rajzol hiteles portrét. Szomjas ugyanis nagyon jó barátságban állt a táncházmozgalom lelkes tagjaival, rendszeresen elkísérte például Halmos Bélát, Sebő Ferencet erdélyi körútjaikra. Az imént említett zenészek pedig többször működtek közre játékfilmjeiben. A 17. Filmtettfeszten is vetített Talpuk alatt fütyül a szélhez például Sebő Ferenc írta a zenét, helyenként pedig Halmos Béla hegedűjátéka hallható. Szomjas György legutóbb megjelent dokumentumfilmje, a Hosszú búcsú, 2013-ban elhunyt barátjának Halmos Bélának állít emléket.

De nem csak népzenészekkel barátkozott Szomjas György. Kopasz kutya című játékfilmjében Földes László „Hobo”, és Deák Bill Gyula amatőr színészként játsszák a főszerepeket, és még jó pár Szomjas-alkotásról mondható el, hogy egyik másik, ma már jól ismert színész, énekes debütált bennük. Hogyan szerveződött ez a láthatóan belterjes közösség a rendező fiatalkorában? Kiderül összeállításunkból.

Készítette: Kristály Bea
Fénykép: Filmtettfeszt

Szerkesztő: kristalybea, 2017 október 14, 13:05 / actualizat: 2020 július 21, 20:32

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára