Élő Kolozsvári Rádió

Csak hűtjük a szánkat?

Patarét örök téma: hol csúszik, hol folyik, hol lángol a szemét, miközben nőttön-nő a hegy.

A nyáron a szeméthegy megcsúszott, elzárta a közeli patak medrét, 6.000 köbméter szennylé három hektárt borított el. A mérgező folyadék egyes összetevőinek töménysége a törvényes határértékek 750-szeresét is elérte. Nemrég megérkezett Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter és ejnyebejnyézett, hogy a pataréti szeméttelepet már évek óta le kellett volna zárni és meg kellett volna építeni az integrált hulladékfeldolgozót. A megyei tanács megígérte, hogy sürgősen tisztítóberendezést kölcsönöz a csurgalék kezelésére. A látogatást követően ezer négyzetméteres területen lángra kapott a hulladék és egy éjszakán át égett a pataréti szeméttelep. 8 tűzoltóautóval 32 katonai tűzoltó oltotta a lángokat.

 

Körösfőy Sándor, a Havasi Gyopár Környezetvédelmi Egyesület elnöke, nemrég aláírásgyűjtést kezdeményezett, a Declic civil szervezet támogatásával. A felhívásban, amelyet Emil Boc polgármesternek címeztek, az áll, hogy Kolozsvár nem akar belefulladni a szemetébe, hanem szelektív hulladékgyűjtéssel csökkenteni kívánja a Patarétre kerülő mennyiséget.

 

Románia második legfejlettebb városa évente 200.000 tonna szemetet termel, ennek ellenére, nincsen korszerű tárolója. Jelenleg Pataréten 1.500.000 tonna szemét halmozódott fel 160.000 négyzetméteren.

A Declic facebook-oldalán tessenek aláírni a felhívást!

https://www.facebook.com/de.clic.ro/

Az, hogy a Patarétre kerülő szemétmennyiséget felére csökkentsük, csak szervezés kérdése, nem kerül pénzbe. Nincs időnk várni!

– mondja Körösfőy Sándor.

 

Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: csatari.melinda, 2017 október 11, 14:07 / actualizat: 2020 július 21, 20:37

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára