Élő Kolozsvári Rádió

Zenetér: Újévi „pezsgés”

Telt házakkal, lelkes tapsokkal hálálja meg a nagyérdemű az újévi zenés szórakoztatást. A főképpen bécsies ritmusokban pergő zenés évkezdés népszerűsége továbbra is töretlen: az új esztendő első napjaiban ( no jó, heteiben) mindenhol a világon hagyományszerűen hozzátartoznak a kínálathoz a Strauss-örökzöldek is. Ezt nemcsak filharmóniáink vezetői, hanem a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója is tapasztalhatta. Én pedig remélem, hogy a zeneterezők is „vevők”  az újévi bécsies hangulatokra.


Az Új esztendő relativitása

Dinu_Lipatti_filharmonia_ujevi_koncert

Persze, Önök most egy legyintéssel elintézhetnek, mondván, hogy hol van már az Új év? És jogosan. Tény, hogy kissé régecskén volt már január első napja. Csakhogy nem kevésbé tény az is, hogy mifelénk egyszer magához kell térnie a világnak ahhoz, hogy zenekarok közreműködésével újévi hangulatba ringassa magát. Zenei intézményeink ezt figyelembe véve nem fuserálják el az időzítést, de az új esztendő fogalmát kicsit kitágítva évről évre tapasztalhatjuk, hogy a keringők, vagy polkák és egyéb ritmusok mindig „időben vannak”.
Bécsben persze szó sem lehet késlekedésről: ott magától értetődik, hogy az újévi koncert időpontja csakis január elseje lehet. Én pedig fogadni mernék (és biztosan megnyerném a fogadást!),  hogy nincs közöttünk olyan zeneterező, aki január elsején délre össze ne szedte volna magát legalább annyira, bármennyire kirúgott is a hámból Szilveszterkor, hogy a fotelből hallgassa a Bécsi filharmonikusokat, akiknek nagy sikerű újévi koncertje világviszonylatban mindenfelé rányomja bélyegét a zenés évkezdésre.

Évről évre tapasztalhatjuk, hogy mifelénk is örömmel fogadja a hallgatóság az elsődlegesen a Strauss-dinasztia zenéjén alapuló műsorokat. Szatmárnémetiben például magától értetődik az újévi koncert megduplázása, és a közönség mindkét estén együtt ünnepel a zenekarral- mondotta Fátyol Rudolf, a Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója Rácz Évának.

 

Szatmárnémetihez hasonlóan, Marosvásárhelyen is szükséges a két újévi hangverseny. Itt viszont mindent kizárólag a Strauss-ok zenéjére tesznek fel, a minőség garanciája pedig egyebek mellett a Bécsben tevékenykedő karmester – tudtuk meg  Vasile Cazan igazgatótól. Riporter Boér Károly, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője.

Ha hiszik, ha nem, Nagyváradon nem is elég a szimpla repeta. Itt éppenséggel három koncertre volt szükség-tudta meg Rácz Éva Tódor Albert igazgatótól.

A Kolozsvári Magyar Opera társulata is bőségesen gondoskodott a nagyérdemű szórakoztatásáról az új esztendő első estéin, ugyanis nemcsak az évbúcsúztató kabaréból, hanem az újévi koncertből is lehetőséget biztosít a repetára. Szép Gyula igazgató szerint a közönség igényli a szórakoztatást. Ezt a Strauss család és barátai című újévi koncert is bizonyította, amelynek keretében Horváth József vezényletével az elmaradhatatlan keringők és polkák mellett swingesre vett Kék Duna és a világsikerű Monti-csárdás is szerepelt a kínálatban.

 

Magyar_Opera_Ujevi_ koncert_n
Az újévi koncert karmestere, akárcsak az előző években idén is Horváth József volt, és a műsor összeállítójaként ő „szavazott” a Strauss és barátai témára is. Riporter László Tibor.

 

A koncertmester és a Monti-csárdás…

Az est egyik legsikeresebb mozzanata volt a Monti-csárdás,  és nemcsak a mű rendkívüli népszerűsége okán.
Barabás Sándor koncertmester szólistaként is oly magától értetődő virtuozitással szólaltatta meg a művet, mintha örökösen zenekarokkal szólózna. Teljesítményét Szép Gyula igazgató is büszkén értékelte:

 

 

Barabas_Sandor_nDe nemcsak az igazgató és a hallgatóság ünnepelte kitörő lelkesedéssel Barabás Sándort. Hadd áruljuk el azt is, hogy előadás után  kollégái  kitörő tapsviharral, őszinte szeretettel gratuláltak koncertmesterüknek, aki úgy véli:  zenekari muzsikusnak eleve kihívás a színpadi jelenlét, mivel ott „meg kell csillogtatni valamit.”

 

Bécsi hangulatok, bécsi párhuzamok

A bécsi filharmonikusoknál az Aranyteremben túlzás nélkül minden tökéletes: a szemeket a San Remói virágcsodák, a füleket a neves karmesterek által garantált tökéletes hangzás „kényezteti”, idén Zubin Mehta, aki egyszerű, pontos gesztusokkal, szelíd mosollyal „uralta” muzsikusait.

László Tibor szünetben megpróbálta kifürkészni: hallgatóságunk mennyire érzi versengésnek a bécsi hangversennyel jóformán elkerülhetetlenül adódó párhuzamot.


Albert Annamária:

„Az újévi hangulat addig tart, ameddig akarjuk.”

 

 

László Tibor a felnőttek között az egyik legapróbb zenekedvelőt is mikrofonvégre kapta

 

 

Belloni_n

Belloni, a bűvész is „kóstolgatta” az újévi hangulatot.

 

 

 

A bécsies párhuzamokra a karmester is elkerülhetetlenül figyel:

Hogy mikor jön el az idő, amikor nem lesz az Újévi koncertek végén Radetzky induló? És eljön-e egyáltalán valaha? Valószínűleg még messze van. A műsorvezetők, Szeibert István és P. Rusu Gbriella a jövő évi koncertre is meghívtak bennünket. Horváth József tud már erről valamit, de egyelőre meglehetősen titokzatos.

Arra azonban fogadni mernék, hogy Radetzky-indulóval fog véget érni.

 

Szerkesztette: Benkő Judit
Munkatárs: Boér Károly, Marosvásárhelyi Rádió, László Tibor, Rácz Éva

Szerkesztő: benko, 2015 január 20, 22:14 / actualizat: 2015 január 25, 15:53

Filmek, animált torta kíséretében – 25 éves a Filmtettfeszt
Kontűr kedd, 2025 szeptember 302025 szeptember 30, 17:05

Filmek, animált torta kíséretében – 25 éves a Filmtettfeszt

Miről mesél Bodor Ádám író, és miért lesz jelen Marék Veronika író, grafikus? Miért jó beülni egy rövidfilmre? Milyen dokumentumfilmek...

Filmek, animált torta kíséretében – 25 éves a Filmtettfeszt
A vízen túl is van élet – csak nem látjuk?
Kontűr kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 15:39

A vízen túl is van élet – csak nem látjuk?

Az Erdélyi Magyar Film Egyesület munkatársai a Hargita megyei Betfalván, a Küküllő túlsó partján élő, elszigetelt roma közösségről...

A vízen túl is van élet – csak nem látjuk?
Örülni az apróságoknak – A mi kis városunk
Kontűr péntek, 2025 szeptember 122025 szeptember 12, 13:19

Örülni az apróságoknak – A mi kis városunk

Az Amerikai Egyesült Államokban az egyik leggyakrabban játszott darabot, A mi kis városunkat a Kolozsvári Állami Magyar Színházban Jesca...

Örülni az apróságoknak – A mi kis városunk
Itt tartunk – Egy százalék indián
Kontűr szerda, 2025 szeptember 32025 szeptember 3, 12:37

Itt tartunk – Egy százalék indián

Haton ülnek egy nappaliban, barátjuk temetése után. Ez nem egy szokásos tor, inkább kapcsolataik, önmaguk kegyetlen, máskor kínos elemzése....

Itt tartunk – Egy százalék indián
Kontűr kedd, 2025 augusztus 52025 augusztus 5, 15:19

A gyógyulás útján – őszinte és empatikus film a Mélypont érzés

Miklós Ádám dokumentumfilmje két szerfüggő fiatal felépülésének első másfél évét mutatja be, amelyben terápiás módszerként a...

A gyógyulás útján – őszinte és empatikus film a Mélypont érzés
Kontűr kedd, 2025 július 222025 július 22, 15:24

Érteni és érinteni – Szabó T. Anna világában sétálunk

Szabó T. Anna József Attila-díjas költő, író, műfordító volt idén a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik díszvendége, a közönség...

Érteni és érinteni – Szabó T. Anna világában sétálunk
Kontűr szerda, 2025 július 162025 július 16, 13:04

„te költészet kurva-árva-kölyke” – André Ferenc új kötete

120 éve született József Attila költő. André Ferenc kezdetben ódapályázatra írt versei végül kötetté gyarapodtak, a Százhúsz...

„te költészet kurva-árva-kölyke” – André Ferenc új kötete
Kontűr kedd, 2025 július 152025 július 15, 11:22

Mit láthatott a Magura? – Pokoltó

„Szeretem az időnek, a történelemnek a különböző kitüremkedéseit” – állítja Szabó Róbert Csaba, a Pokoltó című regény...

Mit láthatott a Magura? – Pokoltó