Élő Kolozsvári Rádió

Pompásan buszozunk Arany Jánossal

A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Arany 200 busz című kerekes kiállítása még ott parkol a színház előtti téren, és várja a látogatókat.

Forrás: Főtér.ro

„Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon…
Legfölebb ha omnibuszon.” – írja Epilógus című versében Arany János. Az ő műveivel és a róla szóló információkkal telerakott autóbusz érkezett Kolozsvárra.

Ez nem egy guruló irodalomóra, hanem játékos ismerkedési lehetőség Arany Jánossal. A walesi bárdokat fakoronák közé rejtették, egy gép megállapítja, hogy a mi erőnk messze elmarad-e a Toldié mellett, megzenésített verset még a Bëlga együttestől is hallunk, és érkezéskor jegyet válthatunk, holott a látogatás ingyenes. A kiállítás minden korosztálynak élvezetes, az írni-olvasni nem tudó gyerekeket is nyugodtan elvihetik. A nagyobbacskákat feladványok is várják, igaz, a tűző napon nehéz okosnak lenni, márpedig Arany János emlékére hétágra süt a nap.

A programban ugyan az szerepel, hogy az Arany 2oo busz holnap (csütörtökön) is ott lesz reggel 1o és este 8 óra között a színház előtt, több helyen is azt olvasom, hogy holnap továbbmegy, ma az utolsó napja a kincses városban. Siessenek hát, az egyik legszellemesebb irodalmi találmány, amivel valaha találkoztam.

Kedvcsinálónak itt egy beszélgetés Molnár Eszter Edinával, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum muzeológusával, aki kollégájával együtt minden érdeklődőt nagy szeretettel vár.

 

Riporter: Gergely Zsuzsa

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2017 augusztus 16, 09:09

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára