Hadd szóljon!

Maugli dzsungel helyett iskolába megy

Az iskolákban tapasztalható dzsungel törvényeireis rámutat az Apáczai vegyeskarának musicalje.

Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum vegyeskara egy ideje minden évben színpadra állít egy musicalt, ami, valljuk be, mérhetetlenül nagy bátorságot igényel, hiszen a szereplők iskolai elfoglaltságaik mellett próbálnak, és a dalok pontos betanulása mellett egy teljes színpadi koreográfiát is láthatunk tőlük. 2014-ben mutatták be először A dzsungel könyvét, ezt követte 2015-ben a Szép nyári nap, majd tavaly láthattuk tőlük a Hair című musicalt. Idén újra elővették a Kipling alkotása alapján készült művet, amelyet ezúttal Lovassy Cseh Tamás rendezett, a koreográfiáért Jakab Melinda felelt, a jelmezeket és a díszletet pedig Hatházi Rebeka készítette. És persze, ahogyan az lenni szokott, Szabadi Ildikó zenei vezetőként irányította a csapatot.

Lovassy Cseh Tamás iskolai körülmények közé emeli a klasszikus történetet, az ottani megfelelés néha keményebb feladat elé állítja a gyerekeket, mint egy dzsungel a benne élőket. Maugli az iskolába újonnan érkezőként keresi, hogy hová, kihez tartozik ő valójában.

„Sokkal kegyetlenebb tud lenni ez a történet, akkor ha rámutatunk, hogy ezek a gyerekek tényleg megélik a mindennapokban a kirekesztettséget, idegenséget.” – Lovassy Cseh Tamás.

Annak ellenére viszont, hogy komoly témákat is boncolgat a musical, az előadás műfaja, a fiatalok jó zenei képességei, a színpadon nyújtott természetességük, és mérhetetlen energiájuk, valamint a mozgalmas koreográfia biztosítja, hogy az előadás időtartama alatt végig jól szórakozzunk. A produkció legközelebb augusztus 17-én, 19 órától lesz látható a Kolozsvári Magyar Napok keretein belül. Addig viszont ízelítőül hallgassák meg összeállításunkat: Lovassy Cseh Tamás rendezővel, és a Mauglit megformáló Filep Gergővel beszélgetünk.

 

Készítette: Gergely Zsuzsa, Kristály Bea

A fényképek az előadás Facebook-oldaláról származnak.

 

Articol editat de kristalybea, 29 július 2017, 10:03

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány