Címlap » Vezető » Főoldal » Érzelmi bankszámla

Érzelmi bankszámla

Vajon a kapcsolatok megborult érzelmi egyensúlya hogyan vethet véget azoknak? Olykor a kisemmizett, gondoskodó, a másikért sok mindent megtevő ember megelégeli a „jóságot” és kilép méltatlannak érzett, örök hitelező szerepéből. De az is előfordul, hogy az adós menekül ki a kapcsolatból, mert úgy érzi, nyomja a kapott „ajándék” súlya, amit nem tud kellőképpen viszonozni.

“Ha kapunk valamit, le vagyunk kötelezve, a másik ettől fölénk kerül, és az adósává válunk. Ám ott a vágy bennünk, hogy mi is adjunk, ha lehet, egy kicsivel többet. Ha ez megtörténik, jól érezzük magunkat. Kilépünk az adós szerepéből, mi kerülünk felülre az adok-kapok libikókáján. Most a másik fogja viszonozni és máris átlendül a hinta, ismét mi vagyunk alul. Az ugyanis, hogy ki mennyit ad és kap, bármilyen kapcsolatról legyen is szó, pontosan könyvelődik párkapcsolatban, munkakapcsolatban, barátságban, szomszédságban egyaránt” – írja dr. Angster Mária Kapcsolataink érzelmi bankszámlája című cikkében a jogespszihologia.hu oldalon. „Amíg mozog a mérleghinta, addig élvezetes a játék. De ha az egyik főleg ad, a másik főleg kap, akkor megváltozik a kapcsolat minősége. Az egyik nagyon eladósodik. Az adós pedig ritkán táplál pozitív érzelmeket a hitelezője iránt. Sokan azzal akarják bebiztosítani a helyüket egy kapcsolatban, hogy túl sokat adnak a másiknak. Ők a »jók«, ők vannak felül a mérleghintán. Adnak, és nem fogadnak el viszonzást, majd megint adnak, és így egyre feljebb és feljebb kerülnek a másik fölé. A másik meg közben néz lentről felfelé, egyre kisebbnek érzi magát. Végül már csak egy út marad számára: el, kifelé abból az adósviszonyból, ami egykor kapcsolatnak indult. És akkor az, aki addig csak adott, feláldozva közben saját érdekeit is, fájdalommal tapasztalja, hogy már megint így járt, pedig mindent megtett a másikért.”

Ezek a gondolatok képezik beszélgetésünk alapját Gergely Gonzó László terapeutával, pszichodráma asszisztenssel, a Magyarózdi Rehabilitációs Központ munkatársával. A lélek ismerője és a „könyvelő” beszélget.

Egy kapcsolatban rengeteg „szennyezés” van. Mikor két ember együtt van, ott az árnyékok is találkoznak, ami nem tragédia, egyszerűen ez van. Van, aki nem akarja magát kiszolgáltatni. De akarok-e olyan szabadságot, amely vákuum-szerű, amelyben nincsenek kötődések, drámák, konfliktusok? Se íze, se bűze- szabadságban érdemes-e élni? Én inkább nem akarok így szabad lenni…A buddhista „ne vágyakozzál” filozófia helyett meg kell tanulnom az árnyékommal élni, ettől sokkal emberibb leszek és elfogadom a te árnyékodat is.

Rettenetes az a világ, amelyben ilyen könyvelés megy. Rengeteg értelmezést tudunk adni minden történésnek. Teljesen „szét lehet csinálni” egy humánus tettet ilyen értelmezésekkel, hogy te tulajdonképpen önzésből teszel jót velem, azért teszel jót, hogy neked ne legyen rossz. Az a kérdés, hogy miért adjuk ezt az értelmezést egy gesztusnak, amelyről egyszerűen kijelenthetnénk: azért tetted, mert szeretsz.
A megbocsátást is lehet perverz módon értelmezni, hogy így biztosítod a morális fölényedet, ha leereszkedően elnéző vagy, ismét felülkerekedsz. Az ilyen ember menjen terapeutához…
Van, aki tudatosan le akar kötelezni. Amikor az egyik a gondoskodó és a másik a „gondozott”, akkor játszmáról beszélünk. Ez nem egy kapcsolat, hanem két embernek a „projektje”. Ebben a kapcsolatban nem te vagy a fontos nekem, hanem van egy le nem zárt történetem, amelyet rajtad keresztül akarok befejezni. Ha a gyermekkoromban rólam nem gondoskodtak, ezt most akarom „behajtani”. Vagy úgy érzem, hogy engem csak akkor lehet elfogadni, ha folyamatosan adok, a puszta jelenlétem nem elég ahhoz, hogy szeressenek. Vagy nekem az a „projektem”, hogy valakit megmentsek, mert anno az anyámat akartam a részeg apámtól megmenteni. Megtalállak téged és eljátszom a játszmáimat. Ilyenkor nem a két ember kapcsolódik, hanem a két „projekt”.