Hadd szóljon!

Történelem, politika, ökológia. A páneurópai zöld öv öko-hálózat

Az European Green Belt, vagyis az Európai Zöld Öv kezdeményezés 23 országot ölel át nagyjából 8500 km hosszan. Infografik Green Belt Europe_2-GB

A hidegháborús kettéosztottság és a kétpólusú világ keserű múltjának egyik jelképe a „vasfüggöny”. A kifejezés először  Winston Churchill 1946. március 5-i fultoni beszédén hangzott el. A vasfüggöny az 1940-es évektől kezdve fokozatosan került kiépítésre, azzal a céllal, hogy a szovjet szférához tartozó országokat és azok lakosságát elhatárolhassa a Nyugattól. A két oldal elszakadt egymástól. Ugyan nem mondhatjuk, hogy a teljes szakaszon szó szerint, egységesen kiépített vasfüggöny húzódott, de mindenütt szigorú ellenőrzés és határvédelem volt jellemző. Ez a sáv – ami végighúzódott egész Európán észak-dél irányban, a Baltikumtól egészen a Balkánig – épp a szigorú ellenőrzések és elszigeteltség miatt megőrzött valami olyat is, amit ma védeni érdemes. Az elzárt területek mindvégig háborítatlan természetes állapotukban maradhattak meg, így a különböző tájak jellegzetes növény- és állatvilágának nyújthattak menedéket. Nagyjából fél évszázaddal a vasfüggöny építésének kezdete és egy évtizeddel annak lerombolása után e mementó az országok és népek együttműködésének és kapcsolatának új jelképévé válhat, immáron új színezetben, a természetvédelem által.

greenbelt_mupperg_2003Az European Green Belt, vagyis az Európai Zöld Öv kezdeményezés 23 országot ölel át nagyjából 8500 km hosszan. Észak-Európától kezdődően Közép-Európa határain át, majd érintve az Adriai-tengert, a Fekete-tengert, egészen Törökországig húzódik. Szinte minden egyes biogeográfiai régióban maradtak meg ebben a sávban olyan élőhelyek, amelyek a biológiai sokféleség szempontjából rendkívül értékesek.Olvasható a Földönjáró-Hétköznapi kalandozások, mindennapi felfedezések című internetes lap 2012 szeptember 12-ikei számában.

Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen került sor nemrégiben a Geopolitikai folyamatok és lehetséges hatásaik elnevezésú nemzetközi  konferenciára. Szatmári Sándor jogász ez alkalomból tartott előadása: A páneurópai zöld öv öko-hálozat, annak finn skandináv és balti szakasza, további részletekkel szolgált e témakörben. Az előadót ezt követően sikerült mikrofonvégre kapnunk.

Riporter: László Tibor

Articol editat de laszlot, 18 július 2017, 14:46

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány