Élő Kolozsvári Rádió

Márai Sándort és a Don Juant hozza Kolozsvárra a Vígszínház

Márai Sándor Hallgatni akartam és Brecht-Moliere Don Juan – két mű, amellyel a napokban a budapesti Vígszínház tolmácsolásában ismerkedhetünk.

Eszenyi_Eniko_Domolky Daniel

Eszenyi Enikő (fotó: Dömölky Dániel)

 Hegedüs D. Géza színművész Márai Sándor kiadatlanul maradt szövegét erős monológgá alakította. Ez látható, hallható június elsején este 8 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében.

Don Juan polgárt pukkaszt, tabukat dönget, nőket kerget őrületbe, de bármilyen olvasatról is legyen szó, mindig több a világ legnagyobb szélhámosánál. Don Juan történetét június 2-án este 7 órától láthatják a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében.

Eszenyi Enikő színművészt, a budapesti Vígszínház igazgatóját telefonon kerestük meg, hogy a két produkcióról és Kolozsvár iránti szeretetéről kérdezzük.


Riporter: Gergely Zsuzsa
Kiemelt kép: Martinek Ádám

 

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2017 június 1, 10:23

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára