Csak szívvel-lélekkel érdemes
Gruber Gyula nyugalmazott építészérnök a rendszerváltás évében települt át a magyarországi Szekszárdra, miután több, mint két évtizedig Kolozsvár neves szakembere volt. Az ő nevéhez fűződik például a Centrál áruház, a Belvedere szálló, az Ifjúsági Ház, a Megyei Rehabiltációs Kórház és számtalan tömbház megépülése, de más településeken is épületek sora őrzi keze, tudása nyomát. Mikor utóbb itthon járt, sikerült összehoznunk egy találkát és egy hangulatos interjút.
Időutazásra hívjuk Önöket az „átkos” korszak Kolozsvárján, szemügyre venni, hogy hogyan épültek ezek az akkori emblematikus, modern épületek, illetve a tucat-tömbházak.
Ez nemcsak szakma, hanem hivatás. Szeretni kell. Nemcsak azt kell tudni, hogy hogyan épül fel egy ház, hanem azt is, hogy hogyan bánjunk az emberekkel, az utolsó napszámossal is.
A tömbházak esetében számított, hogy milyen anyaghoz jutunk hozzá, hogy van-e fehér festék, vagy csak kék…Volt vitám a színezésről, de arról most nem beszélek. Amikor az ember épületeket kivitelez, akkor mindenik tetszik, ez az igazság. Ha nem tetszik, akkor menjen el kapálni, csináljon egyebet. Dehát van, amelyik csúnyára sikerül. Olyanok, mint a gyerekek: az egyik szebb, a másik csúnyább. De a szülő mindeniket szereti.
Sokan szeretik a modern építkezést, az üvegépületet, csakhát nem illeszkedik a városképbe. A Petőfi utcában láttam, milyen rémséget műveltek. Lebontottak régi házakat, kivágtak gyönyörú fákat… De ezt valaki engedélyezi és ez a nagy baj. A Törökvágáson hatalmas épületeket húztak föl, pedig ott eléggé csúszkál a talaj. Nem ismer rá az ember Kolozsvárra és környékére. Építsenek, de a belvárosban illeszkedni kellene az utcaképbe. Például a Magyar utcán a Szent Péter-i templom karcsú tornya elvész a szomszédos toronyépület mellett.
Régóta foglalkoztat a festészet, gyermekkoromban még az előszoba falára is rajzoltam, mert anyám megengedte. Váci Margit rajztanérnő látott bennem tehetséget és később, mérnökként is biztatott, hogy fessek. 1979 Karácsonyán megajándékoztam magam olajfestékekkel. Úgy bánok velük, mint szódás a lovával, lendületesen, mintha nem is én fognám az ecsetet, vagy a kést. Félórát izzadok, belefáradok, s megvan a kép. Ha süt a nap, dolgozom, ha nem, akkor nem lesz belőle semmi. Borús képet is csak napsütésben tudok festeni.
A lelkemnek fontos, hogy a kezem nyoma megmaradjon. És mindig fontosnak kell tekintenünk azt, amit teszünk, mert ha nem, akkor kár csinálni. Ha nincs szív-lélek bármelyik szakmában, akkor megette a fene.
Szerkesztő: Csatári Melinda
Szerkesztő: csatari.melinda, 2017 május 19, 16:05 / actualizat: 2026 február 4, 14:56
