Élő Kolozsvári Rádió

„Állandóan hajtotta a tökéletesség iránti vágy”

Az egy éve elhunyt Orbán István munkáiból nyílt kiállítás május 3-án a Minerva-házban, valamint bemutatták A szépművészet hármas útján c. kötetet.

2

Orbánné Balaskó Erzsébet és Szabó Zsolt a tárlat megnyitóján (fotó: Horváth László)

Orbán István különböző alkotói periódusaiba tekinthetnek be az érdeklődők a Minerva Művelődési Egyesület Jókai (Napoca) utcai székházában szervezett emlékkiállításon, amely az egyesület és a Művelődés Galéria közös szervezésében valósult meg. A Kontűrben a festő, grafikus, rajztanár és művészeti szakíró életének, pályájának jellemzőit vettük górcső alá a művész özvegyével, Orbánné Balaskó Erzsébettel.

„Nekem mindegyik kép nagyon kedves, mindegyiknek megvan a maga története. Sok helyen együtt voltunk alkotótáborokban, így aztán tudom azt, hogy például az egyik képnél kiömlött a tus, a másiknál eltört a ceruza hegye… Vagy elkezdett zuhogni az eső, és akkor futottunk, de a képnek pont az adta meg a hangulatát… Úgyhogy nehéz volt a válogatás, nagyon nehéz.

Nagyon szerette a leveleket. Jártunk ki a Spáda-kertbe a Donát út végén. Amikor oda elmentünk, megszűnt körülöttünk a zaj, és akkor csak a bogarak zümmögése, a madarak csipogása hallatszott. Nagyon idillikus környezet volt, és István megcsodálta a lapit, amit a természet alkot. A képein fel lehet fedezni a motívumokat, amelyeket onnan merített.

Tisztelte a diákjait, és ugyanezt a tiszteletet és szeretetet kapta vissza a gyerekektől. Soha nem nyúlt bele a rajzaikba. Ha észrevette, hogy az a rajz picit eltér a témától, akkor egy másik papírra lerajzolta, elmagyarázta. A kicsiket is ugyanúgy tisztelte, mint a nagyobbakat.”

Az alábbi összeállításban Szabó Zsolttal, a Művelődés Egyesület elnökével és M. Lovász Noémi képzőművész-rajztanárral beszélgetünk A szépművészet hármas útján című albumról, valamint a Báthory Klubgaléria jelenéről és tervezett jövőjéről. A mostani tárlat május 18-ig, munkanapokon 11 és 16 óra között tekinthető meg a Minerva-házban, a Jókai / Napoca utca 16. szám alatt.


Szerkesztő: Ferencz Zsolt

 

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2017 május 15, 08:41 / actualizat: 2017 május 22, 14:07

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára