Élő Kolozsvári Rádió

Erdélyi Gyógynövénykert

A A Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért 2015 májusában indított „Erdélyi Gyógynövénykert- Vidéken élő hátrányos helyzetű személyek szociális integrálása fenntartható gyógynövénygyűjtés és feldolgozás által” elnevezésű, a Svájci-Román Partnerségi Alap támogatásával megvalósuló kétéves projektje több Kolozs megyei és udvarhelyszéki településnek szólt.

 

 

GY2A cél az volt, hogy fölkutassák a vadon termő gyógynövényeket és megörökítsék az ezekhez kapcsolódó tapasztalatokat, tudást. Lókodon létesült egy szemléltető gyógynövénykert és kompetenciaközpont, ahol gyógynövénytermesztést, gyűjtést és feldolgozást tanultak az érdeklődők. A képzéseket hazai és svájci szakemberek tartották. A program partnere a Lókodi Ifjúsági Alapítvány, ennek projektasszisztensét, Bákai Magdolnát kérdeztük a részletekről.

Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: csatari.melinda, 2017 április 28, 19:38 / actualizat: 2020 augusztus 6, 8:45

A kép, a képzelet és a közösség
Műsorok szerda, 2025 május 72025 május 7, 13:28

A kép, a képzelet és a közösség

Ismét Szabédi-napokra készülődnek Kolozsváron: május 8-án várják a érdeklődőket a rendezvényre, amelynek címe Történeti források...

A kép, a képzelet és a közösség
Zuhanórepülésben a gazdaság
Műsorok szerda, 2025 május 72025 május 7, 12:14

Zuhanórepülésben a gazdaság

Az elnökválasztást követően látványosan zuhantak a gazdasági mutatók. A Román Nemzeti Bank rekordösszegű, mintegy 2 milliárd eurós...

Zuhanórepülésben a gazdaság
Kelemen Hunor: az RMDSZ olyan kormányban nem vesz részt, amit az AUR alakít
Műsorok kedd, 2025 május 62025 május 6, 14:14

Kelemen Hunor: az RMDSZ olyan kormányban nem vesz részt, amit az AUR alakít

Ha Simion nyer, akkor az AUR fog kormányt alakítani. Az RMDSZ olyan kormányban, amit az AUR alakít, nem lesz benne – mondta a Kolozsvári...

Kelemen Hunor: az RMDSZ olyan kormányban nem vesz részt, amit az AUR alakít
Sapientiás sikerek az OTDK-n
Műsorok kedd, 2025 május 62025 május 6, 12:46

Sapientiás sikerek az OTDK-n

Kiemelkedő eredményeket értek el a Sapientia EMTE hallgatói a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencián, az OTDK-n. Az egyetem diákjai...

Sapientiás sikerek az OTDK-n
Műsorok kedd, 2025 május 62025 május 6, 10:46

A szünetben a felek egyeztetnek

Százalékokban nem, de hipotézisekben bővelkedő beszélgetés arról, hogy miért aggasztó, de nem reménytelen belpolitikai helyzetünk az...

A szünetben a felek egyeztetnek
Műsorok hétfő, 2025 május 52025 május 5, 11:28

Remek csapat verbuválódott Valahol Európában

Új szereposztással tér vissza a Valahol Európában című musical a Kolozsvári Magyar Opera színpadára. A mostani előadást, akárcsak a...

Remek csapat verbuválódott Valahol Európában
Műsorok hétfő, 2025 május 52025 május 5, 10:46

Politológus: nehéz lesz legyőzni George Simiont

George Simion akkor győzhető le, ha magasabb lesz a részvétel a második fordulóban – véli Illyés Gergely. A politológus a két nagy...

Politológus: nehéz lesz legyőzni George Simiont
Műsorok péntek, 2025 május 22025 május 2, 14:41

„Biztos háttérnek lenni, akihez vissza tudnak fordulni” – anyák napjára készülődve

Az Agnus Rádió munkatársa, Janicskó-Mihály Noémi két kisgyermek édesanyja: Ági most 7 éves, Adél pedig 3. A májusi hosszú hétvégét...

„Biztos háttérnek lenni, akihez vissza tudnak fordulni” – anyák napjára készülődve