Élő Kolozsvári Rádió

Kortárs művészek a Bánffy-palotában

caffart1

A képen Ferencz S. Apor munkája látható.

Visibilitas címmel nyílt kortárs képzőművészeti kiállítás a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban. A tárlat a múzeum és a Caffart Képzőművészeti Egyesület közreműködésében jött létre.

„Tizenkét kortárs képzőművészt a legnagyobb zseni sem tud egy szálra felfűzni, ez eleve kilátástalan dolog. (…) Egy dolgot viszont össze lehet szedni: a társaság minden tagja alapvetően vagy a természetből, vagy a társadalomból kiindulva alkotja újra a képeit, és talán ez a mozaikszerűség, ami talán azt lehet mondani, hogy összetartja őket, de hozzáteszem, hogy ez csak talán, mert hogy ezeket a mozaikokat hogyan pakolják fel egymás mellé, ebből következik, hogy milyen lesz a kép. Viszont nekem még van egy olyan érzésem, hogy talán a humánum kifejezést, ha lehetne alkalmazni. Ez nagyon jellemző a képekre, a nagyon mély humanizmus. És ezért nagyon fontos nekem, nem is tudom, mintha a Jóisten adta volna meg nekünk a lehetőséget, hogy itt a kolozsvári Bánffy-palotában állíthatunk ki. Ahol tulajdonképpen ugyanazt érzi az ember, a történelem szagán keresztül: hogy ezek a mozaikok, amelyek most ugyan kívülről úgy tűnnek, mintha össze lennének törve, de ezek is egy nagyon egységes humánus egészet alkotnak, és így ebben a humánus palotában humánus kortárs képzőművészetet bemutatni talán az egyik legnagyobb lehetőség.”  Marczin István, művészetszociológus.

A tárlatról szóló összeállításunk alább visszahallgatható.

 

Összeállította: Kristály Bea

Szerkesztő: kristalybea, 2017 április 8, 19:16 / actualizat: 2017 május 22, 14:39

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak