Élő Kolozsvári Rádió

Fodor Sándorra emlékeztünk

fodor01.JPG

Fotó: Rohonyi D. Iván

Kontűr és Sétatér című műsorainkban abban a gazdag univerzumban kalandoztunk, amelyet irodalmunk halk szavú, ám bármely kérdésben határozott álláspontot képviselő alkotója, Fodor Sándor teremtett meg számunkra. Az interjúkat, amelyek elhangzottak – és alább újra meghallgathatók –, az Erdélyi Magyar Írók Ligája által szervezett emlékkonferencián készítettük, éppen Sándor-napon.

A József Attila-díjas író, műfordító 90 évvel ezelőtt született és 5 évvel ezelőtt, a március 28-ról 29-re virradó éjszaka hunyt el. Neve és munkássága, úgy tűnik, minden korban aktuális.

Írók, költők, irodalomtörténészek voltak segítségünkre az életmű minél tágabb kontextusban való megvilágításában. Balázs Imre Józseffel, Borcsa Jánossal, Kántor Lajossal, Karácsonyi Zsolttal, Lőrentz Éva-Noémivel, Molnár Vilmossal, Sántha Attilával, Végh Balázs Bélával és Vincze Ferenccel beszélgettünk, valamint a családtagokkal is, akik a konferencián részt vettek: Fodor Nagy Éva festőművésszel, az író özvegyével, valamint lányával, Eszterrel.

Az összeállításban részlet hangzik el a Fodor úrral, avagy Sanyi bácsival 2005-ben készült interjúnkból, valamint a Csipike-rádiójátékból is, amelyet a kolozsvári Puck Bábszínház művészei készítettek Varga Ibolya rendezésében.

 

 

 

Szerkesztők: Ferencz Zsolt, Gergely Zsuzsa, Kristály Bea

Szerkesztő: kristalybea, 2017 április 2, 17:56 / actualizat: 2021 január 28, 12:42

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára