Élő Kolozsvári Rádió

VENDÉGÓRA- „Érzékenyítő” beszélgetés, két világnap kapcsán

Március 21-e  a  Down-szindróma  világnapja, április  2-a  pedig  az autizmusé.

A  Down-szindróma  kialakulását  a  21. kromoszómapár hibás  kapcsolódásával  magyarázzák  a  szakemberek, több  szervi elváltozás  is  társulhat  hozzá. Az  autizmus  hátterében  szintén lehetnek  genetikai  okok, de  erre  főleg  idegrendszeri-, viselkedésbeli- és  kommunikációs  zavar  a  jellemző.

Aranyosgyéres,Autista KözpontKorai  fejlesztéssel  mindkét  esetben  jelentős  eredményeket lehet elérni, de  ez  nálunk  még  mindig  nem  intézményesített, annak ellenére, hogy  egyre  nő  mind  a  Down-kórral született gyermekek  száma, mind  pedig  az  autistáké. Sőt, az  állam  az  eddigi  támogatási  rendszerben  is  jelentős  karcsúsításokat   eszközölt, csökkentve  ezzel  az  érintett  gyermekek  gyógyulási- de  azt  is  mondhatnók: életesélyeit, s  növelve  az  amúgy  is  hatalmas  áldozatokat  vállaló  szülők  terheit.

 

Schuller  Hajnal  gyógypedagógus  volt  a  meghívottja    nemrégiben a  Kolozsvári  Rádiónak, akit  a  már  említett  korai  fejlesztés  mibenlétéről, lehetséges, vagy   már  megtapasztalt  eredményeiről, illetve  a  hazai  speciális  oktatásban  körvonalazódó  reformokról  kérdeztünk. Riporter: Juhász  Éva.

 

Szerkesztő: juhaszeva, 2017 április 1, 14:23

Lakhatásban és szállításban is segítenék a fiatalokat
Műsorok csütörtök, 2026 november 52026 november 5, 11:57

Lakhatásban és szállításban is segítenék a fiatalokat

A legfeljebb havi 4000 lejes nettó fizetéssel rendelkező (18 és 29 év közötti) fiatalok akár havi 600 lejes lakbértámogatást, valamint 50...

Lakhatásban és szállításban is segítenék a fiatalokat
Találkozások terepe – 10. Interferenciák Fesztivál Kolozsváron
Műsorok csütörtök, 2026 november 52026 november 5, 10:59

Találkozások terepe – 10. Interferenciák Fesztivál Kolozsváron

13 nap alatt 23 előadás, két koncert, közönségtalálkozók, könyvbemutatók, kiállítások – ezt kínálja a jubileumi, tizedik...

Találkozások terepe – 10. Interferenciák Fesztivál Kolozsváron
Csíky András-díjasok 2026-ban: Kocsis Anna és Moldován Blanka
Műsorok csütörtök, 2026 november 52026 november 5, 10:36

Csíky András-díjasok 2026-ban: Kocsis Anna és Moldován Blanka

Idén a Csíky András-díjat idén rendhagyó módon megosztva kapja két színművész: Kocsis Anna, a nagyváradi Szigligeti Színház művésze...

Csíky András-díjasok 2026-ban: Kocsis Anna és Moldován Blanka
Terítéken a minimálbér emelésének kérdése
Műsorok csütörtök, 2026 november 52026 november 5, 10:22

Terítéken a minimálbér emelésének kérdése

Zajlanak a tárgyalások a munkavállalók és munkáltatók érdekképviselete, valamint a munkaügyi minisztérium között a 2027-es minimálbér...

Terítéken a minimálbér emelésének kérdése
Műsorok szerda, 2026 november 42026 november 4, 23:13

Stefano Bottoni az „ügynökaktákról”

Hetven éve verték le a magyarországi forradalmat és szabadságharcot: e dátumra (november 4.) időzítették az ügynökakták egy részének...

Stefano Bottoni az „ügynökaktákról”
Műsorok szerda, 2026 november 42026 november 4, 15:48

Trump politikai kudarcai a republikánusok vereségéhez vezettek

Texasban, Dél-Karolinában és Iowában is demokrata jelöltek kerültek ki nyertesen a választásokból, és több kormányzóválasztáson is a...

Trump politikai kudarcai a republikánusok vereségéhez vezettek
Műsorok szerda, 2026 november 42026 november 4, 09:40

Interjúk az erdélyi magyar néprajzkutatás csúcsrendezvényéről

A BBTE BTK Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke, az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya, a Kriza János Néprajzi...

Interjúk az erdélyi magyar néprajzkutatás csúcsrendezvényéről
Műsorok kedd, 2026 november 32026 november 3, 13:01

Énekelt reformáció – énekmaraton szombaton a Kétágú templomban

A református énekeskönyv megjelenésének 30. évfordulója alkalmából énekmaratont szervez a Kolozsvár-Alsóvárosi Református...

Énekelt reformáció – énekmaraton szombaton a Kétágú templomban