Hadd szóljon!

„Meghalni könnyebb, mint elválni” – második rész

ak5a7966Muradin katalogus plakat 02Muradin_Kristof_Janos

Szászmedgyesi és a város környékén élő magyarok látogattak el Kolozsvárra  a Gulág kollektív bűntetés elnevezésű Medgyes-Kolozsvár emlékzarándoklat keretében. A több nemzedéket képviselő vendégek megtekintették a Meghalni könnyebb mint elválni címet viselő állandó kiállítást amelynek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai Úti épülete ad otthont. Ez olyan emléktárgyakat és korabeli dokumentumokat tartalmaz amelyek elsősorban a második világháború végén, 1944 őszén szovjet hadifogságba esett sokezer erdélyi civilnek állítanak emléket felidézve az általuk elszenvedett megpróbáltatásokat. A tárlatot dr. Murádin János Kristóf történész, egyetemi tanár az egyetem kari kancellárja a téma kutatója mutatta be az érdeklődőknek. A sétatér korábbi műsorában az összeállítás első része szólt. Ma tovább megyünk a torokszorító, de mégis lenyügözően érdekes és tanulságos kiállításon. Csak reménykedni tudunk abban, hogy a történelem eseményei nem adnak majd okot arra, hogy hasonló tárlatok jöjjenek majd létre a bekövetkező újabb tragikus események miatt.

Riporter: László Tibor- Fotó: Rohonyi D. Iván

Articol editat de laszlot, 26 február 2017, 14:00 / actualizat: 7 június 2017, 9:22

Tények és kételyek környezetünk elektromágneses szennyezéséről
Donát 160 hétfő, 28 november 2016, 17:00

Tények és kételyek környezetünk elektromágneses szennyezéséről

Kettős tudományos konferencia zajlott Kolozsváron, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. A 17. Nemzetközi Energetika-Elektrotechnika...

Tények és kételyek környezetünk elektromágneses szennyezéséről
A kolozsvári nyomdászat évszázadai. Beszélgetés Hoch Sándorral
Donát 160 szerda, 16 november 2016, 02:28

A kolozsvári nyomdászat évszázadai. Beszélgetés Hoch Sándorral

A Kolozsvár 20. századi ipartörténetének emlékei sorozat 7. részében az egyik legérdekesebb előadást hallhatták az érdeklődők az...

A kolozsvári nyomdászat évszázadai. Beszélgetés Hoch Sándorral
Kígyók, békák és más kedves teremtmények. Beszélgetés Kelemen Attila állatorvossal
Donát 160 vasárnap, 13 november 2016, 15:32

Kígyók, békák és más kedves teremtmények. Beszélgetés Kelemen Attila állatorvossal

A varázslatos természet világa: Kolozsvár környéki Natura 2000 területek természeti értékei, madarat fészkéről, madarat...

Kígyók, békák és más kedves teremtmények. Beszélgetés Kelemen Attila állatorvossal
„Élő sziget” Kolozsvár kőrengetegében: a BBTE vivariuma – Beszélgetés Maczalik Kunigunda biológussal
Donát 160 vasárnap, 13 november 2016, 14:32

„Élő sziget” Kolozsvár kőrengetegében: a BBTE vivariuma – Beszélgetés Maczalik Kunigunda biológussal

            A varázslatos természet világa: Kolozsvár környéki Natura 2000 területek természeti értékei,...

„Élő sziget” Kolozsvár kőrengetegében: a BBTE vivariuma – Beszélgetés Maczalik Kunigunda biológussal
Donát 160 csütörtök, 3 november 2016, 15:00

Sétatér: 60 évvel ezelőtt történt. Az 1956-os magyarországi forradalom és a Magyar Távirati Iroda

  Hat és fél évtized állt már a Magyar Távirati Iroda mögött, amikor 1956 őszén szembe találta magát történetének egyik...

Sétatér: 60 évvel ezelőtt történt. Az 1956-os magyarországi forradalom és a Magyar Távirati Iroda
Donát 160 vasárnap, 30 október 2016, 06:00

Donát160: Sziklák és vizek ölelésében – Járavize kicsiny, de nagymúltú magyar közössége

Kolozs megye déli részén, a Gyalui-havasok keleti oldalán, 720 méter tengerszint feletti magasságban, a Jára völgyében fekvő Járavizének...

Donát160: Sziklák és vizek ölelésében – Járavize kicsiny, de nagymúltú magyar közössége
Donát 160 péntek, 14 október 2016, 01:39

Donát160: Transzilvanizmus, regionalizmus. Beszélgetés Fancsali Ernővel, az EMNP kolozsvári elnökével

A 7. Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatának záró napján került sor arra a kerekasztal-beszélgetésre, amely a Regionalizmus...

Donát160: Transzilvanizmus, regionalizmus. Beszélgetés Fancsali Ernővel, az EMNP kolozsvári elnökével
Donát 160 szerda, 12 október 2016, 01:18

Donát 160: Erdély szerelmesei a transzilvanisták. Beszélgetés Vincze Zoltánnal az Erdélyi Demokratikus Liga vezetőségi tagjával

A 7-ik Kolozsvári Magyar Napok zárónapján került sor arra a kerekasztal megbeszélésre amely az európai regionalizmusról, a különböző...

Donát 160: Erdély szerelmesei a transzilvanisták. Beszélgetés Vincze Zoltánnal az Erdélyi Demokratikus Liga vezetőségi tagjával