Élő Kolozsvári Rádió

A szászmedgyesi magyar szórvány hitben, kultúrában a megmaradásért

ágak-400x284327_1276758437_001-Medgyes0467

A Romániai Magyar Dalosszövetség, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a szászmedgyesi történelmi magyar egyházak szervezésében folytatták azt a hagyományt amelynek keretében az erdélyi magyar szorványtelepülések valamelyikében rendeznek ünnepi előadást január 22-ike a Magyar Kultúra Napja alkalmából. A tavalyi besztercei hangverseny után idén ismét egy elsősorban az erdélyi szászság számára egykoron fontos városba, a jelenleg mintegy 10 százalékban magyarok által is lakott Szászmedgyesre látogattak el a fellépő énekkarok. Hallhattuk a Medgyesi Ökumenikus Magyar Énekkart, a Magyarfenesi Vegyeskart és a Kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórust. Közreműködött Vetési Nándor színművész. Az ünnepi előadást követően a szászmedgyesi Római Katolikus plébániatemplom plébánosát Főtisztelendő Babota Tibor plébánost kértük mikrofon elé akit arról faggattunk, hogy minek köszönhető az, hogy idén a több mint 600 éves műemléktemplom adott otthont e jeles rendezvénynek?egy_az_isten

Ezt az alkalmat használtuk ki arra, hogy az ünnepi eseménynek helyszínéül szolgáló szászmedgyesi Római Katolikus Plébániatemplom fiatal segédlelkészével Csíki Szabolcsal is elbeszélgessünk Medgyes magyarságáról és felekezeti, kultúrális, társadalmi életéről, valamint saját célkitűzéseiről, vágyairól, terveiről.

Riporter: László Tibor

 

 

 

 

 

 

Szerkesztő: laszlot, 2017 február 20, 14:00 / actualizat: 2017 június 7, 9:51

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak