Élő Kolozsvári Rádió

Apáczais hippik haján innen és túl

Meglehetősen színes társaság volt a Kontűr hétfői adásának vendége. Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum vegyeskara által előadott Hair musicalről beszélgettünk.

„Fénylő Hold, lesz majd egy új idő

Mikor a Jupiter a Marssal együtt áll

A harc és minden rossz felhő elszáll

S helyére a szeretet áll.”

Ezt hirdeti a produkció nyitó dalának első pár sora. És ebben a lelkületben játszott az Apáczai vegyeskarának diákjai is, a Kolozsváron egyelőre utoljára előadott Hair című előadásban.

„Merre tartok? Sodor a folyó. Merre tartok? Visz a hajó.

Hol kapok választ: mi vár a parton?

Mondd, honnan érkezem, és mért utazom?

Merre tartok? A gyermekek útján. Merre tartok? Mi az irány?

Bájos az arcuk – játék csak harcuk,

Nem adnak választ ők, hogy Claude hova jut.”

hair honlapra 2

A Hair a hippi mozgalomhoz meghatározó rockmusicalje, tabuk nélkül mutatja be a hatvanas évek sokszínű forradalmát. Néhány fiatal történetét mutatja be, akik mélységesen elítélik az erőszakot, lázadnak az éppen dúló vietnámi háború borzalmai ellen. Közben ünneplik a szerelmet, a szabadságot, az igaz barátságot. 

A Hair vonzereje az életérzésben van, még ha háborúval, más tragédiával nem is kell szembe néznie az aktuális befogadónak. Az apáczais diákok pontosan ezt az életérzést jelenítették meg a színpadon.

„Ez itt George, babám!

Szabad szél, anyám!

Nevess bátran, te manó,

Nekem pont így, csak így jó!

Bolond vagyok és lezser,

Ezer kincset ér a bájam, haver!

Ez így merész, de ne félts,

Nem élhetnék másképp!”

Összeállításunkban az alkotók szólalnak meg: Szabadi Ildikó, a produkció zenei vezetője, Visky Andrej rendező, továbbá a szereplők közül Filep Gergő, Halász Attila, Csüdöm Tímea, Horváth Erika és Ilyés Zalán.

A műsort szerkesztette: Kristály Bea és Ferencz Zsolt.

(A fényképek forrása: www.magyarnapok.ro)

 

Szerkesztő: kristalybea, 2017 február 1, 11:53 / actualizat: 2017 május 22, 14:24

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára