Élő Kolozsvári Rádió

Közösségi és keresztény – 14 éves az Agnus Rádió

adorjani-laszlo-2016-12-2114 évvel ezelőtt, 2002. december 24-én sugározta első műsorát a kolozsvári Agnus Rádió. Az élő Sajtóklubban Adorjáni László református lelkésszel,  az Agnus Rádió önkéntes igazgatójával beszélgettem. Először arról, mit is takar tulajdonképpen a közösségi rádió megnevezés. Dél-Amerikában az 1940-es, Nyugat-Európában az 1970-es években indultak az első nonprofit  közösségi rádióadók. Romániban jogi szempontból még mindig csak félig-meddig léteznek, a hivatalos besorolásuk más.

2002-ben – és még azután is jó ideig –  az Agnus volt Erdély egyetlen magyar nyelvű közösségi rádiója.

Közösségi jellegéhez illően betekint az erdélyi és a kárpát-medencei magyar közösségek életébe is és „kihangosítja” azt, a Kárpát-medencei Református Rádiótanácsban kezdeményezett rádiós hálózatnak köszönhetően. A kitűzött célokat kis létszámú profi csapattal és  sok önkéntes lelkes munkájával valósítja meg. Kolozsvár magyar közössége számára összekötő kapocs szeretne lenni, amelyik továbbadja a keresztyén hitet, megőrzi magyar kultúrát és a közösség mindennapjairól tudósít.

„Egyrészt azt kell mondanunk, hogy 14 év alatt nem növekedtünk a földi sugárzás terén. Növekedtünk viszont olyan értelemben, hogy kialakult egy sokkal stabilabb csapatunk, jobban letisztult az, hogy hogyan kell rádióznunk… A kezdeti szakasz egészen más volt. Mi a négy történelmi egyháznak, sőt a román görögkeleti egyháznak is felajánlottuk  a műsoridőnket, s tulajdonképpen úgy indultunk volna, mint egy közös, a történemi egyházakat összefogó rádió… Sorra az egyházak ebből az együttműködésből kiléptek, és így vagyunk túlnyomórészt mi, reformátusok jelen. Az evangélikus egyház maradt még benne  kis mértékben, ebben a körforgásban. Másrészt viszont a Kárpát-medencei Református Rádiók hálózatának vagyunk mi is részesei. Átlépjük a határokat, műsorokat cserélünk, van  amit közösen készítünk. Megtalálhatók vagyunk egy közös honlapon is, van, amikor közözen pályázunk.”

A lejátszóra kattintva a műsor  kissé rövidített, szerkesztett változatát hallgathatják meg. (Mihály István)

adorjani-laszlo-a-sajtoklubban-2016-december-21adorjani-l

 

 

 

 

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2016 december 22, 16:39 / actualizat: 2016 december 25, 20:19

Ikszanból hazatérve: szépen csillog az ezüst Osváth Richárd nyakában
Műsorok kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 14:44

Ikszanból hazatérve: szépen csillog az ezüst Osváth Richárd nyakában

A szatmárnémeti születésű Osváth Richárd a DEAC Debrecen 40 éves versenyzője, aki a férfi tőr A-kategóriában indult, a döntőben pedig...

Ikszanból hazatérve: szépen csillog az ezüst Osváth Richárd nyakában
Állami támogatás a hátrányos helyzetűeket alkalmazóknak
Műsorok kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 14:32

Állami támogatás a hátrányos helyzetűeket alkalmazóknak

Havi 2.250 lejes állami támogatást kapnak azok a munkaadók, akik hátrányos helyzetű, munkanélküli embereket alkalmaznak. Ezt egy frissen...

Állami támogatás a hátrányos helyzetűeket alkalmazóknak
Nyílt napra hívtak a Gondviselés Egyesület kedvezményezettjei
Műsorok kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 14:27

Nyílt napra hívtak a Gondviselés Egyesület kedvezményezettjei

Szeptember 25-én nyílt napot tartanak a Vár/Cetății utca 10. szám alatt működő Gondviselés Egyesületnél, amely Kolozsváron...

Nyílt napra hívtak a Gondviselés Egyesület kedvezményezettjei
Példa- és mértékadás
Műsorok kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:43

Példa- és mértékadás

Szombaton Veszprémben boldoggá avatták Bódi Mária Magdolnát. A tízezres tömeget vonzó ceremónia egy folyamat lezárása. Erről, és a...

Példa- és mértékadás
Műsorok hétfő, 2025 szeptember 82025 szeptember 8, 16:27

Tüntetésekkel indult az új tanév – kolozsvári körkép

Több ezer tanár tüntetett a tanévkezdés napján a bukaresti Győzelem téren a kormány tanügyet érintő intézkedései ellen. A 10 órától...

Tüntetésekkel indult az új tanév – kolozsvári körkép
Műsorok hétfő, 2025 szeptember 82025 szeptember 8, 16:14

Újabb lakások pataréti családoknak

Újabb tíz lakást vásárol a kolozsvári polgármesteri hivatal a pataréti hátrányos helyzetű családok számára. A Kolozsvári...

Újabb lakások pataréti családoknak
Műsorok hétfő, 2025 szeptember 82025 szeptember 8, 14:31

Ismét Kolozsváron rendezték meg a Kárpát-medencei élőnyelvi konferenciát

Szeptember 3-5 között zajlott le Kolozsváron a 23. Élőnyelvi Konferencia, a lingvicizmus témájában. A lingvicizmus áthatja a nyelvekről,...

Ismét Kolozsváron rendezték meg a Kárpát-medencei élőnyelvi konferenciát
Műsorok hétfő, 2025 szeptember 82025 szeptember 8, 12:13

Miénk is volt a tér! – Nagybányáról, a Főtér Fesztiválról jelentkeztünk

Egy nappal a hazatérésünk után még korai lenne egy teljesebb képet nyújtani azokból az élményekből, amelyeket Nagybánya főterén...

Miénk is volt a tér! – Nagybányáról, a Főtér Fesztiválról jelentkeztünk