Élő Kolozsvári Rádió

Újabb uniós támogatást kapott Szerbia

Szerbia számíthat az Európai Unióra, hiszen „mindketten ugyanabban a csónakban eveznek”, és együtt kell dolgozniuk – hangsúlyozta Johannes Hahn, az Európai Unió bővítési biztosa hétfőn Belgrádban. A politikus részt vett annak a szerződésnek az aláírásán, amelyben az EU 80 millió euró vissza nem térítendő támogatást ad a nyugat-balkáni országnak a közigazgatási reformok megvalósítására. Megállapította, hogy a támogatás hatása nem lesz azonnal látható, mindazonáltal közép- és hosszú távon elengedhetetlen lesz, hogy a szerb közigazgatást az európai normáknak megfelelően alakítsák át. A bővítési biztos emlékeztetett arra, hogy 2007 óta Brüsszel kétmilliárd eurót fektetett Szerbia korszerűsítésébe, és az első eredmények most kezdenek megmutatkozni.
Johannes Hahn szerint Szerbia számára kizárólag az európai út létezik, és véleménye szerint ezt bizonyítja az is, hogy Belgrád kereskedelmi forgalmának kétharmadát az EU országaival bonyolítja le. Hozzátette, Brüsszel továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy elősegítse a szerb gazdaság fejlődését, ez ugyanis Európa érdeke is.
A találkozón elhangzott, hogy az év végéig, akár már a jövő héten újabb uniós csatlakozási fejezetek nyílhatnak meg Belgrád és Brüsszel között.

mti

Szerkesztő: papmeli, 2016 december 6, 10:11

A „borítékos” fizetés továbbra is nagy gond
Hírek kedd, 2026 március 172026 március 17, 09:44

A „borítékos” fizetés továbbra is nagy gond

Továbbra is komoly gondot jelent Romániában a feketemunka és a „borítékos” fizetés– derül ki az OECD tegnap bemutatott gazdasági...

A „borítékos” fizetés továbbra is nagy gond
FOMO helyett JOMO, avagy a kimaradás öröme
Hírek kedd, 2026 március 172026 március 17, 09:20

FOMO helyett JOMO, avagy a kimaradás öröme

A fiatalok számára különösen fontos szemléletváltást helyez előtérbe a román közszolgálati rádió Bukarest FM csatonája a Maradj...

FOMO helyett JOMO, avagy a kimaradás öröme
Védelmi miniszter: semmilyen jel nem utal fenyegetésre Románia ellen
Hírek kedd, 2026 március 172026 március 17, 09:14

Védelmi miniszter: semmilyen jel nem utal fenyegetésre Románia ellen

A hatóságoknak nincs olyan információjuk, amely szerint Romániát katonai kockázat érné, még a közel-keleti feszültségek és Irán...

Védelmi miniszter: semmilyen jel nem utal fenyegetésre Románia ellen
Külügy: Románia nem vesz részt a közel-keleti konfliktusban
Hírek hétfő, 2026 március 162026 március 16, 17:27

Külügy: Románia nem vesz részt a közel-keleti konfliktusban

A román külügyminisztérium ma közölte, hogy tudomásul vette az iráni külügyi tárca szóvivőjének kijelentéseit, és hangsúlyozta, hogy...

Külügy: Románia nem vesz részt a közel-keleti konfliktusban
Hírek hétfő, 2026 március 162026 március 16, 16:01

Trump: „rossz lenne a NATO jövőjének”, ha nem segítenek a Hormuzi-szoros megnyitásában

Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt...

Trump: „rossz lenne a NATO jövőjének”, ha nem segítenek a Hormuzi-szoros megnyitásában
Hírek hétfő, 2026 március 162026 március 16, 08:53

Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film Oscarját

Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is...

Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film Oscarját
Hírek szombat, 2026 március 142026 március 14, 12:53

Kurtág György Kossuth-nagydíjas, Dávid Gyula Széchenyi-díjat kapott

A magyar nemzeti ünnep alkalmából odaítélték idén is a Kossuth-díjakat, a Széchenyi-díjakat, illetve egyéb magyar állami...

Kurtág György Kossuth-nagydíjas, Dávid Gyula Széchenyi-díjat kapott
Hírek péntek, 2026 március 132026 március 13, 14:08

9 lej fölött a gázolaj

A gázolaj literenkénti ára már meghaladta a 9 lejt, és a Közel-Keleten kialakult geopolitikai feszültségek, valamint az Európában...

9 lej fölött a gázolaj