Szeretni, örülni, változtatni, továbblépni. Don Giovanni az operában.
Szokatlan, elgondolkodtató, nagyszerű Don Giovanni-produkciója van ismét a Magyar Operának: hosszú idő után érkezett, bensőségesre szűkített térben, életkedvét, energiáját felerősítő ragyogó vörös színekben, tapasztalt rendező karmester koncepciójában, ám fiatal, érezhetően lelkes csapatban.
Don Giovanni: világméretű presztízskérdés
Nem túlzás: világviszonylatú presztízskérdés a Don Giovanni, hiszen a legendás hódító életvitele, életfilozófiája, kalandjai, úgy általában az élethez és a nőkhöz való viszonya változó időkben is változatlanul vonzza nemcsak a donnákat, hanem a baritonok mellett a basszusokat is.
A világhálón bámészodva percek alatt meggyőződhetünk, hogy túlzás nélkül tengernyi a kínálat a teljes produkciókban is, nem beszélve a koncert keretben előadott duettinókról, Pezsgőáriákról, stb. Ez a leírhatatlanul bőséges a választék, órákra képernyő elé szegezheti a Mozart-rajongót, akinek nem könnyű eldöntenie, hogy (mondjuk) Keenlyside vagy Siepi, D’Arcangelo vagy mondjuk Molnár Levente csábításának engedjen. Kolozsváron, a Magyar Operában régen hiányzik: a társulat 1975-ben mutatta be, és Don Giovanni, sokak nagy örömére pár napja visszatért.
Éppen a kínálat leírhatatlan bősége, ugyanakkor nagyonis ingadozó művészi színvonala volt egyik oka annak, hogy a Magyar Operában megvárták azt az időt, amikor színvonalas produkcióval rukkolhatnak elő. Szép Gyulának is meggyőződése, hogy egy operaház nem létezhet Mozart nélkül, csakhogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen az a Don Giovanni-produkció, amelyet műsorára tűz. Az időzítés hátteréről Szép Gyula igazgatóval beszélgetünk.
„Leírhatatlan küzdelem az élet örömeiért…”
Ha egy operaház ad magára, akkor ott van Don Giovanni -vallja Selmeczi György. Hogy a lovag nagyon fontos számára, mutatja, hogy évtizedek óta keresi az igazit: már a harmadik Don Giovanni-nál tart, és a produkciók időben nem állnak közel egymáshoz, volt tehát ideje alakulni, érlelődni a figurának. A mai operai élet sztárokra fókuszáló rendszerében sajnálatosan egyre inkább háttérbe szorul az együttes produkció, úgynevezett ensemble opera játék, az elmélyült munkával előkészített közös produkciók, amelyek eredménye igazi művészi elégtételt jelenthet — véli Selmeczi György, aki az előadás karmestere is volt, rendezőként pedig a hódító fiatalságára, a karakter játékos, kamaszos vonásainak megéreztetésére is hangsúlyt helyezett-
„Érdekelt az a leírhatatlan küzdelem az életért,a mely minden férfit ér abban a küzdelemben, hogy az élet örömei érvényesek maradjanak, hogy örüljön a világ, az emberi kapcsolatok szépségeinek. Nagyon fontos volt számomra, hogy jelzéseket adjak ebben a Don Giovanni-figurában arra, hogy reménykedem egy jobb és férfiasabb világban.”
Rossz nap, baljós előérzetekkel
Sokszor elmondták, hogy Mozart operájában Don Giovanninak rossz napja van. Selmeczi rendezésében különösen a finálé D-dúr ragyogását, a borozgatást, az élvezetek halmozását hangsúlyosan elsötétiti az egyre jobban eluralkodó baljós előérzet, amely ebben a változatban fizikai tünetek szintjén is jelez, s az életkedvét, energiáját jelző piros színeket is sorra elveszíti. A címszerepet alakító Sándor Csaba szerint a kormányzó visszatérése talán már a fejében van.
Szenvedélyes szopránszólam „két torokra”
Don Giovanninak baljós napja van ugyan, de a donnák azért hűségesen rajonganak érte, és mélyen megszenvedik állhatatlanságát. Donna Anna például erőteljes, határozott női alak, s hogy pontosan mi történt kettőjük között, következésképpen a szenvedélyes indulat oka a sértett női önérzet, vagy a bosszúvágy azt máig találgatják az elemzők. Bizonyára így is van ez helyén. Selmeczi is meghagyja az ezzel kapcsolatos kérdőjeleket. Donna Anna szenvedélyes személyiségét vokálisan Gergely- Fülöp Timea szerint mintha „két torokra” írta volna Mozart.
Egyed Apollónia szinte Donna Anna letţ ám végül, igazi hangi világának (fekvésének) megfelelően Donna Elvirában talált önmagára.
„A férfiak az ilyen nőket szeretik”
A szimpatikus, megnyerő Zerlinától ma is elleshetjük az életben való ösztönös tájékozódást, az érzelmi bonyodalmak eligazítását. Chiuariu Lívia úgy érzi: Zerlina ösztönlény, s tény, hogy a férfiak az ilyen nőket szeretik.
„Édes kihívás” és papucskormány
A basszus pályáján ritka lehetőség, amikor kedves, ölelgetni-, szeretgetni, puszilgatni való fickó lehet. Szép feladat, szép lecke, „édes kihívás” – mondja Szilágyi János, aki nyilvánvalóan élvezi a komoly papucskormány alatt jól működő kapcsolatot.
Leporello: figyel, jegyez, rögzít, jegyzékbe iktat, s bár időnként ellentmond urának, mindez azt is jelzi, hogy szívesen azonosulna vele. Lovag és szolga sorsa mindenképpen szorosan összefonódik. A szerepet Sándor Árpád alakította.
Istenítélet vagy a megszólaló lelkiismeret?
A lovag sorsát azonban végeredményben a Don Giovanni-történetek mindenkori kulcsfigurája, az ellenfél határozza meg.
A kormányzó lányát védi, de talán életelvek védelmében is száll harcba, s a történet végén a legyőzött visszatér igazságot osztani, bár az apai igazságon túl, mintha személyes leszámolni valója is lenne a nagybetűs igazság mögött.
Köpeczi Sándor úgy érzi: még mindig nem tudja, hogy személyében az Istenítélet vagy a megszólaló lelkiismeret működik.
„Szembe megy a halállal, csak nem győz”
A halál előtti utolsó pillanatok, amelyekben (legalábbis úgy hallottuk), hogy tudatosul, hogy az élet már tűnőben van és hamarosan búcsúzni kell, lelkileg, és ebben a rendezésben fizikailag is hangsúlyosan megkínozzák a lovagot, életvitelét, életfilozófiáját nem tagadja meg. Don Juan számára a visszakozás elképzelhetetlen.
Bensőségesre szűkített térben a zenekar is szinte díszletet elemmé válik. Lőrinczi Gyula nagyon funkcionális díszletelemeiből egymás után három tér alakul ki.
A történet kibontakozását szinte végig erőteljes piros fekete színvilág uralja. Ledenják Andrea jelmezei a Don Juan utáni világban már-már operettesen hangulatosra szelidülnek.
Ami Don Giovannit, akarom mondai Sándor Csabát illeti, ezen a hétvégén már Bukarestben hódítgatja a donnákat, híreink szerint egészen másképpen, Leporellónknak és Masettónknak pedig ki tudja? Megeshet, hogy nem is olyan sokára a címszerepben is tapsolhatunk, hiszen, hallhattuk: mindketten „eljátszadoztak” a Don Giovanni-alakítás gondolatával.
Szerkesztette: Benkő Judit
Munkatárs: László Tibor
Fényképezte: Szabadi Péter
„Utóirat?”
Don Giovanni most a jelenlegi tendenciáknak megfelelően olasz eredetiben, magyar /román feliratozással vonult be az operába. Ugyanitt 41 éve Andrássy Gábor és Kónya D. Lajos felváltva csábítgattak, az akkori szokásoknak megfelelően magyarul. S bár a szöveg nem fedi egészen pontosan a „La ci darem la manót”, bevallom, szívesen hallgatom azt is, hogy „Oly csodavár több nincsen…”
Csoma Mária, Andrássy Gábor, Hary Béla vezényletével, egy 1987-as előadásból. (Kolozsvári Rádió)
Szerkesztő: benko, 2016 november 25, 21:34
