Itt szól a rádió!

Sétatér: 15 éves a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

list-127 aki-mar-a-sapientia-indulasanal-ott-volt-interju-david-laszlo-rektorral

Emlékezni a múltra, értékelni a jelent, tervezni a jövőt címmel rendeztek filmvetítéssel egybekötött kerekasztal-beszélgetést Kolozsváron, a Sapientia EMTE Tordai úti épületében. Erre a 7. Kolozsvári Magyar Napok keretében lezajlott eseményre az adott alkalmat, hogy idén 15 éves az immár négy erdélyi városban működő felsőoktatási intézmény. Az ünnepi összejövetelt követően előbb dr. Dávid Lászlót, az egyetem rektorát kértük, hogy ossza meg ünnepi gondolatait hallgatóinkkal.

sapientia-egyetem-kolozsvar dr-tonk-marton-dekan-urA 15 évvel ezelőtt megalakult Sapientia EMTE, a 700 évvel ezelőtt városi rangra emelt Kolozsvár egyik jelenlegi büszkesége. Az ünnepi ülésen áttekintették a Sapientia létrejöttének előzményeit és bemutatták a jövőbeli kilátásokat is.

Az egyetem első rektoráról dr. Tonk Sándorról készült portréfilm bemutatásával a 13 évvel ezelőtt elhunyt jeles személyiségre is emlékezhettek az egybegyültek.

Dr. Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja is az elmúlt 15 évre emlékezik.

Riporter: László Tibor.

Szerkesztő: laszlot, 2016 november 5, 15:50 / actualizat: 2016 november 6, 20:00

Megfontolja az oktatási miniszter, hogy a tanulók választhassák meg a tantervet
Oktatás csütörtök, 2022 október 132022 október 13, 13:58

Megfontolja az oktatási miniszter, hogy a tanulók választhassák meg a tantervet

Fontolóra veszi, hogy az iskola döntésétől függő tantervet olyan tantervvé alakítja át, amelyet a tanulók választanak ki az iskola...

Megfontolja az oktatási miniszter, hogy a tanulók választhassák meg a tantervet
Sorin Cîmpeanu: nem kell lecsavarni a fűtést az iskolákban
Oktatás hétfő, 2022 szeptember 262022 szeptember 26, 11:44

Sorin Cîmpeanu: nem kell lecsavarni a fűtést az iskolákban

A kormány a tél folyamán is biztosítja az iskolák működését, kifizeti az árkülönbségeket esetleges energiaár-ingadozás esetén, tehát...

Sorin Cîmpeanu: nem kell lecsavarni a fűtést az iskolákban
Jóváhagyták a Meleg étel az iskolában program módszertanát
Oktatás szombat, 2022 szeptember 172022 szeptember 17, 10:32

Jóváhagyták a Meleg étel az iskolában program módszertanát

A kormány pénteki ülésén elfogadott határozata szerint 2200-zal növelték a közoktatásban betöltendő állások...

Jóváhagyták a Meleg étel az iskolában program módszertanát
Civil szervezet: súlyosbíthatja az iskolaelhagyást az egyes ösztöndíjak eltörlése
Oktatás szerda, 2022 szeptember 142022 szeptember 14, 14:32

Civil szervezet: súlyosbíthatja az iskolaelhagyást az egyes ösztöndíjak eltörlése

Az ötödik osztályosok érdemösztöndíjának az eltörlése, illetve az ingázási költségek odaítélési feltételeinek a szigorítása...

Civil szervezet: súlyosbíthatja az iskolaelhagyást az egyes ösztöndíjak eltörlése
Oktatás szerda, 2022 szeptember 142022 szeptember 14, 14:17

Egységesen 200 lej lesz a szociális ösztöndíj

Egységesen 200 lejes szociális ösztöndíjban részesülnek a társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzetű diákok – jelentette...

Egységesen 200 lej lesz a szociális ösztöndíj
Oktatás kedd, 2022 szeptember 62022 szeptember 6, 16:28

Miért jár olyan sok diák magánórára?

Háromból egy szülő magánórára járatja a gyermekét – derült ki a CEC Bank és a FinZoom.ro banki összehasonlító portál...

Miért jár olyan sok diák magánórára?
Oktatás hétfő, 2022 szeptember 52022 szeptember 5, 05:50

A serdülőkorú tanulók 35 százalékának nincs meg mindene a tanuláshoz

A családok tíz százalékában nincs online tanulásra alkalmas eszköz, a hátrányos helyzetű közösségekben sok iskolában és családban...

A serdülőkorú tanulók 35 százalékának nincs meg mindene a tanuláshoz
Oktatás vasárnap, 2022 szeptember 42022 szeptember 4, 12:30

Védőmaszk viselését ajánlja az egészségügyi minisztérium a diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak

Védőmaszk viselését és más óvintézkedéseket ajánlott a tanárok, diákok és szülők figyelmébe az egészségügyi minisztérium a...

Védőmaszk viselését ajánlja az egészségügyi minisztérium a diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak