Élő Kolozsvári Rádió

Miért jár olyan sok diák magánórára?

Háromból egy szülő magánórára járatja a gyermekét – derült ki a CEC Bank és a FinZoom.ro banki összehasonlító portál felméréséből.

Illusztráció. Carl Jorgensen/Unsplash

A legtöbb diák – több mint 42 százalékuk – matematikából, illetve román nyelv és irodalomból – majdnem 30 százalékuk – jár korrepetálásra.

Az állami rendszer nem ad alternatívát az osztályátlaghoz való felzárkózásra, ahogyan a tehetséggondozásra is csak papíron nyújt lehetőséget – nyilatkozta rádiónknak a Képviselőház oktatási bizottságának alelnöke, Szabó Ödön parlamenti képviselő.

Hozzátette: az állami oktatás felzárkóztató programjai túlzsúfoltak, de a gond nemcsak innen ered. A tananyag sűrűségén és mennyiségén is változtatni kell. Szabó Ödön szerint a délutáni oktatás lenne az egyik kulcsa annak, hogy a diákok magánórák nélkül is a kellő szinten tudják teljesíteni az adott tantárgyak követelményeit. Szerinte a meleg ebéd biztosításával a diákok egész délután egy olyan környezetben maradhatnának, amely előnyösebb képzésben részesítené őket.

A matematikából korrepetálásra szorulók száma országosan magas. A képviselő rádiónknak elmondta, hogy az elmúlt években a reál profilú oktatók száma folyamatosan csökkent. Közülük nagyon kevesen választják a pedagógusi pályát, mivel egy műszaki karrierhez képest az oktatásban kínált fizetés összege elenyésző. Szabó Ödön szerint a minisztérium felelőssége a kerettantervek korszerűsítése, illetve az, hogy az oktatás felkészítse a diákokat az életre, a gyakorlatban is használható tudást adva a kezükbe.

Riporter: Birtalan Albert.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 szeptember 6, 16:28

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok