Élő Kolozsvári Rádió

Donát 160: Látogatóban a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban

muzeum_kiallitas

Fotó: mezogazdasagimuzeum.hu

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Darányi Ignác fölművelésügyi miniszternek köszönheti létét, aki az 1896. június 20-án aláírt alapító okiratban állandó múzeum létrehozását szorgalmazta: „Az ország mezőgazdasági termelése és fejlődése állandó és modern múzeumban bemutattassék.’’ Az elképzelés 1907-ben, a Vajdahunyadvár átadásával valósult meg. Az intézmény fennállása első évtizedeiben inkább gyakorló-és oktatóközpontként működött, ahol az érdeklődő  részletesen megismerhette a  korszerű termelés minden csínját-bínját.

Ma a Múzeum  egyedülálló gyűjteményt tudhat magáénak, amely végigvezeti a  látogatót a magyar mezőgazdaság egész történetén, de a külföldi mezőgazdasági gépek széles skálája is megtekinthető, sőt, van egy világhírű trófeagyűjtemény is, amely a szakemberek körében is óriási érdeklődésnek örvend. S folytathatnánk az ismertetést, de bízzuk inkább a szakemberre.

Az idei Kolozsvári Magyar Napokon Körösi Andrea muzeológus a Farkas utcában felállított sátorban  munkatársaival együtt  ízelítőt kínált az intézményben folyó  sokrétű tevékenységből. Emellett Az éltető víz címmel egy vándorkiállítást is magukkal hoztak, illetve a különböző halfajtákat mutatták be a gyerekeknek, akik menet közben egy halfogó eszköz, a vejsze készítését is elsajátíthatták. A szakemberrel Juhász Éva beszélgetett.

 

Szerkesztő: , 2014 december 17, 13:52

Tompaházi református templom őrei
Lendületben hétfő, 2025 február 172025 február 17, 15:56

Tompaházi református templom őrei

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tizedikeseinek egy csoportja a tompaházi református templom örökségének őrzői. Erről beszéltek ma a...

Tompaházi református templom őrei
Emuk, nanduk és egyebek Gyaluban
Lendületben csütörtök, 2025 február 132025 február 13, 13:26

Emuk, nanduk és egyebek Gyaluban

Idén is megszervezik a kisállat-kiállítást a Kolozsvárhoz közeli Gyaluban. Ez alkalommal is lesznek „meglepetésvendégek”: emuk...

Emuk, nanduk és egyebek Gyaluban
Szalonnafeszt Szilágysámsonban
Lendületben csütörtök, 2025 február 132025 február 13, 12:38

Szalonnafeszt Szilágysámsonban

Szombaton szervezik meg a Szilágy megyei Szilágysámsonban, immár harmadik alkalommal a Szalonnafeszt rendezvényt. Tökéletes párosítás a...

Szalonnafeszt Szilágysámsonban
Berobbant az új DreamFlow!
Lendületben péntek, 2024 november 292024 november 29, 09:50

Berobbant az új DreamFlow!

Alig telt el néhány hét azóta, hogy a szászrégeni DreamFlow megnyerte a LEMD 2024 díjat, új szerzeménnyel jelentkezik a csapat,...

Berobbant az új DreamFlow!
Lendületben csütörtök, 2024 október 312024 október 31, 13:42

Megemlékeznek a Házsongárdban nyugvó zenészekről

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) pénteken, november elsején zenés sétát tart a Házsongárdi temetőben, amelynek során a...

Megemlékeznek a Házsongárdban nyugvó zenészekről
Lendületben csütörtök, 2024 október 312024 október 31, 13:36

Ismét bejárható a Melody

Vezetett épületbejárást tartanak november 5-én, kedden délután hat órától az Erdélyi Hagyományok Házában, vagyis az egykori Melody...

Ismét bejárható a Melody
Lendületben kedd, 2024 október 82024 október 8, 14:55

4 határon át – vetélkedő diákoknak

Ismét csapatversenyt hirdet a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal az általános iskola felső tagozatos (12–15 éves) diákjainak....

4 határon át – vetélkedő diákoknak
Lendületben szombat, 2024 október 52024 október 5, 08:03

Bonchidán az ösvények is mesélnek

Bonchidai mesélő ösvények címmel avatják fel vasárnap a tematikus sétasorozatot, melyet ezentúl bárki végigjárhat vezető nélkül....

Bonchidán az ösvények is mesélnek