Élő Kolozsvári Rádió

Tiltakoznak a Kert utca lebontása ellen Nagyváradon

A Kert utca a Google Maps felvételén

A Kert utca a Google felvételén

A nagyváradi polgármesteri hivatal bontási tervvel fenyegeti a Szent László tér melletti Kert (Avram Iancu) utcát. Ez ellen tiltakozva és ezt megelőzendő, a nagyváradi RMDSZ szervezete lakossági fórumot rendez szeptember 16-án, pénteken 18 órától a Simion Bărnuţiu-Damjanich utca 14. szám alatti székházban. Részleteket minderről Huszár István városi tanácsostól, nagyváradi RMDSZ-elnöktöl hallhatnak.

Az önkormányzat a forgalom gyorsítását szeretné elérni az utca kiszélesítésével, ehhez azonban a Szent László tér felől nézve az utca jobb oldalát a tűzoltóság homlokzatának a vonaláig kell visszabontani. A tanácsos elmondta, a városi urbanisztikai tervet kidolgozó építészcsapat vezetője nem tartotta elkerülhetetlennek a bontást, hanem forgalmi változtatásokat javasolt a környéken. Hozzátette: a bontással nem értenek egyet az egyházak képviselői, több nagyváradi magyar és román civil szervezet. Az aláírásgyűjtés során kiderült, hogy a román lakosság is a Kert utcai épületek megőrzését támogatja.

Huszár István hangsúlyozta, történelmi épített örökségünkről van szó, amely a román lakosság számára is fontos, hiszen az utcában található a Nicolae Jiga Alapítvány 1860-ban, a városban tanuló román egyetemisták számára épült kollégiuma.

Riporter: Fóris-Ferenczi Zoltán

kert_utca_nagyvarad

A polgármesteri hivatal a Kert (a térképen Avram Iancu) utca jobb oldalán lévő házakat ítélte lebontásra, egészen a tűzoltóságig (saroképület a kép jobb felső sarkában)

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 szeptember 14, 12:44 / actualizat: 2016 szeptember 15, 14:13

A fejlesztési tárcához „költözik” az Országos Lakásügynökség
Műsorok csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 13:41

A fejlesztési tárcához „költözik” az Országos Lakásügynökség

Az Országos Lakásügynökség a fejlesztési tárca osztályává alakul, az általános takarékossági intézkedések következtében. 512...

A fejlesztési tárcához „költözik” az Országos Lakásügynökség
„Baleset”-adatbázist javasol a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság
Műsorok csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 12:04

„Baleset”-adatbázist javasol a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság

Adatbázisban gyűjtenének információkat a közúti balesetben résztvevő gépjárművekről Romániában, egy új törvényjavaslat szerint. A...

„Baleset”-adatbázist javasol a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság
Modern életfilozófiák, természetes háttérrel
Műsorok szerda, 2025 április 302025 április 30, 15:51

Modern életfilozófiák, természetes háttérrel

A BBTE BTK elsőéves mesterszakos hallgatói, a Komp-Press kiadó és az EME kiadója szervezésében a Planetárium kávéház szervezésében...

Modern életfilozófiák, természetes háttérrel
Washingtonban találkozott a Világbank képviselőivel a pénzügyi és a gazdasági miniszter
Műsorok szerda, 2025 április 302025 április 30, 15:12

Washingtonban találkozott a Világbank képviselőivel a pénzügyi és a gazdasági miniszter

Múlt héten a Világbank képviselővel folytatott egyeztetéseket Washingtonban Tánczos Barna pénzügyminiszter, Bogdan Ivan gazdasági...

Washingtonban találkozott a Világbank képviselőivel a pénzügyi és a gazdasági miniszter
Műsorok szerda, 2025 április 302025 április 30, 15:08

Tánczos Barna: folytatni kell a kiadások csökkentését

Folytatni kell a kiadások csökkentését és a beruházások növelését – állapította meg Tánczos Barna azzal kapcsolatban, hogy idén...

Tánczos Barna: folytatni kell a kiadások csökkentését
Műsorok szerda, 2025 április 302025 április 30, 13:51

Aki hírét vitte a nagyírásosnak

Két évnyi adománygyűjtés után, hamarosan felavathatják Kalotaszeg nagyasszonyának, Gyarmathy Zsigáné Hory Etelkának a szobrát...

Aki hírét vitte a nagyírásosnak
Műsorok szerda, 2025 április 302025 április 30, 12:33

A hadigépezetet nem lehet egyből kikapcsolni

A kurszki helyzet, a vatikáni negyedóra, az orosz háromnapos tűzszünet-javaslat. Arról, hogy miért nehéz összehangolni az európai és...

A hadigépezetet nem lehet egyből kikapcsolni
Műsorok kedd, 2025 április 292025 április 29, 15:07

Felnőtt korban veszélyesebbek a gyermekbetegségek

Fültőmirigy-gyulladás, kanyaró, rózsahimlő. Mindegyik úgynevezett gyermekbetegség, amelyeket jellemzően kiskorunkban kapunk el, de...

Felnőtt korban veszélyesebbek a gyermekbetegségek