Hadd szóljon!

Zenetér Lakkcipőben: Miért szerethető a matematika? Beszélgetés Mild Zsuzsa matematikatanárral

tudomany-matematika-oktatas

A matematikáról, a számtan tanulásáról beszélgetni a nyári nagyvakáció végén kockázatos vállalkozás még akkor is, ha mindnyájan tudjuk, beleértve a nebulókat is, hogy szellemünk pallérozása, életpályánk egyengetése szempontjából mily fontos, sokszor elengedhetetlen alapokról van szó, olyanokról, amelyeket nem nélkülözhet az emberi szellem. E kijelentés annál inkább érvényes, mivel ez az emberi mivoltnak és az ember által az élővilág keretében elfoglalt kiemelt szerepének egyes, más jellemvonásokkal és képességekkel ellentétben, megcáfolhatatlan bizonyítéka.

A Zenetér Lakkcipőben 2016 szeptember hetedikei műsorának meghívottja Mild Zsuzsa matematikatanár volt, aki az e területen szerzett bőséges tapasztalatának birtokában beszélt a matematika oly sokak által idegenként számontartott és mégis vonzó világáról. Nem leplezett célunk volt a számok világának népszerűsítése, és a matematika megszerettetése iskolán belül és kívül.

matematika-egyetemi-felkeszitoSzóba került, hogy szükséges-e az, hogy a diákok szünidőben se távolodjanak el a számok világától, illetve, ha igen, miként lehetne ezt megoldani a túlterhelés veszélye nélkül? Körüljártuk azt a tényekkel alátámasztott véleményt is, mely szerint a közép-kelet-európai térségben, vagy a volt Szovjetunió területén létrejött országokban, illetve egyes ázsiai államokban meglévő, a mennyiségre és a magas szintű matematika elméleti oktatására hangsúlyt fektető oktatási rendszer, vagy a nyugat-európai, illetve amerikai, a tudományág gyakorlati hasznosságát jobban szem előtt tartó oktatási módszertan a jobb?

Nem kevésbé fontos kérdés az sem, hogy mit kellene változtatni a tananyagon ahhoz, hogy a tudás eljusson a különböző képességű és beállítottságú, tehát reál avagy humán érdeklődésű diákokhoz. Végül, de nem utolsó sorban Mild Zsuzsa pár jótanácsot adott arra vonatkozóan, hogy miként lehet legjobban tanulni a matematikát anélkül, hogy kellemetlen érzések társuljanak e folyamathoz, és a sikerélmények se maradjanak el?

Házigazda: László Tibor

 

Articol editat de laszlot, 11 szeptember 2016, 14:43 / actualizat: 14 szeptember 2016, 9:20

Románia csaknem egynegyede szegénységi szint alatt él
Gazdaság hétfő, 29 november 2021, 10:32

Románia csaknem egynegyede szegénységi szint alatt él

Az ország lakosságának 23,4 százaléka él a szegénységi szint alatt. Ez mintegy 4 és fél millió embert jelent – közölte az...

Románia csaknem egynegyede szegénységi szint alatt él
December 1-től jön a 20 lejes bankjegy
Gazdaság péntek, 26 november 2021, 10:03

December 1-től jön a 20 lejes bankjegy

A Román Nemzeti Bank december elsejétől forgalomba helyezi a 20 lejes címletű bankjegyeket. Ez az első román bankó, amelynek előoldalára...

December 1-től jön a 20 lejes bankjegy
50 ezer lejre bírságolták az eMag-ot fekete pénteken
Gazdaság hétfő, 15 november 2021, 12:36

50 ezer lejre bírságolták az eMag-ot fekete pénteken

A fekete péntek kampányában elkövetett szabálytalanságok miatt összesen 50.000 lej bírságot szabott ki az Országos Fogyasztóvédelmi...

50 ezer lejre bírságolták az eMag-ot fekete pénteken
Decemberben gondok lehetnek a pedagógusok fizetésével
Gazdaság szerda, 27 október 2021, 09:51

Decemberben gondok lehetnek a pedagógusok fizetésével

Költségvetés-kiegészítés nélkül decemberben gondok lehetnek a tanügyi személyzet bérének kifizetésével – jelentette ki az este...

Decemberben gondok lehetnek a pedagógusok fizetésével
Gazdaság szerda, 14 július 2021, 08:51

Az uniós átlagnál nagyobb gazdasági növekedésre számít idén Romániában az Európai Bizottság

Az uniós testület becslése szerint a romániai GDP idén 7,4 százalékkal lesz nagyobb mint a tavalyi évben, amikor nagyot zuhant a gazdaság a...

Az uniós átlagnál nagyobb gazdasági növekedésre számít idén Romániában az Európai Bizottság
Gazdaság péntek, 28 május 2021, 10:21

Florin Cîţu: nem tárgyalunk a nyugdíjkorhatár módosításáról

A kormányban jelenleg nincsenek tárgyalások sem a nyugdíjkorhatár növeléséről, sem a nyugdíjkorhatárnak a várható élettartam...

Florin Cîţu: nem tárgyalunk a nyugdíjkorhatár módosításáról
Gazdaság csütörtök, 6 május 2021, 10:47

Több szabad állás van most, mint tavaly ilyenkor

Áprilisban szinte 30 ezer állást hirdettek meg a bestjobs.ro platformon, 17 százalékkal többet mint márciusban, és 40 százalékkal többet...

Több szabad állás van most, mint tavaly ilyenkor
Gazdaság kedd, 26 január 2021, 09:46

Raluca Turcan: illúzió a nyugdíjak 40 százalékos emelése

„Illúzió” a nyugdíjak 40 százalékos emelése – véli a munkaügyi...

Raluca Turcan: illúzió a nyugdíjak 40 százalékos emelése