Listen Live Kolozsvári Rádió

Kormányfő: nem lehetséges a jelenleginél nagyobb energia- és gázárkompenzáció

A miniszterelnököt arról kérdezték az újságírók, hogy megfontolandónak tartja-e a PNL a földgáz és az áram árának állami szabályozását, illetve milyen elképzelései vannak az energiaárak további mérséklésére.

Az energiaárak esetleges hatósági szabályozásáról Nicolae Ciucă elmondta: a kormány előbb tudni szeretné, hogy pontosan mennyibe került áprilisban a drágulások állami kompenzációja. Ebben a hónapban lépett ugyanis hatályba az az újabb sürgősségi rendelet, amellyel 2023 márciusáig támogatást nyújtanak a lakosságnak az energiaszámlák kifizetéséhez. „Miután ismerni fogjuk a konkrét összeget, meghozzuk a döntést” – jelentette ki.

Azt azonban leszögezte, hogy a jelenleginél magasabb kompenzációt nem tart lehetségesnek. „Őszintének kell lennünk, meg kell mondanunk az embereknek az igazat. Csak akkora összeget fordíthatunk erre a célra, amekkorát a már korábban nyilvánosságra hozott költségvetés előír” – mondta a miniszterelnök.

Újságírói kérdésre Nicolae Ciucă elismételte azt is: a hazai lakosságot nem fogja érinteni az EU tagállamainak az a kötelezettségvállalása, hogy a tél folyamán 15 százalékkal csökkentik a gázfelhasználást Európa energiaellátása biztonságának növelése érdekében.

Agerpres

Articol editat de kristalybea, 3 augusztus 2022, 10:16

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...